Egészen egy évszázaddal ezelőttig az embereknek mindenféle fűzőkkel vagy gombokkal kellett vesződniük, ha egy ruhadarabjukat rögzíteni akarták. Már a 19. század közepén – amikor az ipari forradalom nagy áttörései után a feltalálók egy része a mindennapi életet megkönnyítő találmányok felé fordította figyelmét – próbálkoztak néhányan Elias Howe, aki inkább arról ismert, hogy számos új ötlettel tökéletesítette a varrógépet, 1851-ben még szabadalmaztatta is „automatikus, folytonos ruhazár” néven futó találmányát, azonban megoldása nem volt elég praktikus, nem is került kereskedelmi forgalomba.
Jó négy évtizeddel később Whitcomb L. Judson vette fel a fonalat. A feltalálóként is tevékenykedő amerikai kereskedő egyik barátja fájós háta miatt alig tudta befűzni cipőjét. Judson igazi barátként megoldást próbált keresni a problémára, és 1893-ben be is jegyeztette „kapocszár” nevű találmányát, amely már eléggé hasonlított a ma ismeretes cipzárra, azonban az összezárandó kapcsok nem eltolva, hanem egymással szemben helyezkedtek el, ezért gyártása túl nagy precizitást igényelt, ráadásul a legnagyobb műgonddal előállított változatai is hajlamosak voltak egyik pillanatról a másikra szétnyílni. Egy-két ruhadarabon ugyan 1905-ben már megjelent a gyorszár, ám
Judson céget is alapított a találmány gyártására, ahova 1906-ban felvette a svéd származású mérnököt, Gideon Sundbacket, akit a főnök munkájának tökéletesítésével bíztak meg. Szerencsére nem félt újragondolni a dolgot és 1913 áprilisában szabadalmaztatta is a „kampómentes rögzitőt”, azaz a Hookless Fastenert, amely már részleteiben is nagyon hasonlított a ma használatos cipzárakhoz. Néhány apróbb módosítás után az 1917-től immár „elválasztható rögzítő” néven futó termék megkezdte világhódító útját, az európai frontra küldött katonák ruháin és felszerelési tárgyain már ott díszelegtek a cipzárok.
Igaz, ekkor még ez az elnevezés nem létezett, angol megfelelőjét, a “zipper”-t a B. F. Goodrich cég marketingesei találták ki, akik 1925-ben a Sundback-féle rögzítővel ellátott kalucsnijuk reklámjához ötölték ki és védették le az eszköz hangját utánzó szót, amely aztán köznevesülve olyannyira elterjedt, hogy a később megszülető magyar kifejezés is ebből született.
Kiemelt fotó: Noam Galai/Getty Images/AFP
