Tudomány

Titokzatos mészárlás nyomaira bukkantak egy svéd szigeten

Nagyjából 1500 évvel ezelőtt harcosok egy csoportja csapott le az Öland szigetén található Sandby borgra. A támadók a lemészárolt lakók testét temetetlenül hagyták, a helyiek kincseit pedig nem hurcolták magukkal.

A Clara Alfsdotter, a Bohusläns Egyetem munkatársa által vezetett svéd régészcsoport még csak a lelőhely 7 százalékát tárta fel, de már most legalább 26 csontvázat azonosítottak – számol be a ScienceAlert.

Mára a helyszínen csupán egy kőgyűrű és egy fűvel benőtt domb maradt, egykor azonban Sandby borg egy virágzó település volt. A 4-5 méter magas kőfalon belül mintegy 50 ház állhatott, a településen így nagyjából 200-250 ember élhetett. Hogy kik és miért pusztították el a települést, egyelőre nem tudják a kutatók.

A régészek eddig három házat tártak fel, az épületekben és az utcákon pedig több emberi maradványt is azonosítottak. A sérülések nyomait hordozó, hátukon, illetve egymáson fekvő csontvázak közt gyermekek maradványai, illetve megszenesedett leletek is előfordulnak.

Mivel a lelőhelyen háziállatok csontjait is felfedezték, kizárható, hogy a település lakóival éhínség végzett volna.

A jelek alapján a helyiek egy könyörtelen mészárlás áldozatai lettek.

A kutatók úgy vélik, hogy a támadók hatalmas csoportban érkeztek, és egyszerre több házra lecsapva ölték meg a fegyvertelen lakókat.

A vérontás egy olyan korszakban zajlott, amikor a népvándorlás miatt gyakran törtek be fosztogató csoportok Európa egyes térségeibe. Sandby borg területén azonban számos kincset, így aranyérméket, üveggyöngyöket, aranyozott melltűket, gyűrűket és ezüstmedálokat is találtak.

Úgy tűnik, bárkik is támadtak a településre, semmit sem vittek magukkal – legfeljebb a helyiek fegyvereit. Sőt, a sziget további településeinek lakói sem keresték fel később a mészárlás helyszínét, hogy elhozzák az őrizetlenül álló kincseket.

Bár a vérontásról nem maradtak fenn írásos források, a helyiekben még ma is él a támadás emléke. A régészek szerint az ásatás megkezdése előtt a sziget lakói arra figyelmeztették a csapatot, hogy messze kerüljék el a helyszínt. Az ókori támadás hatására feltételezhetően olyan tabu alakult ki, amely a szájhagyomány miatt napjainkig fennmaradt a szigeten.

(Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Kalmar County Museum)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik