Tudomány

Több mint egy év után ismét van igazgatója a NASA-nak

A szenátus csütörtökön 50-49-es aránnyal fogadta el Donald Trump jelöltjének kinevezését az űrhivatal élére. A demokraták szerint Jim Bridenstine nem rendelkezik a szükséges elhivatottsággal és tudással.

A Trump-adminisztráció még tavaly szeptemberben jelölte Jim Bridenstine oklahomai képviselőt a NASA igazgatójának – írja az Engadget.

Mivel Bridenstine az űrprivatizáció egyik fő szószólója, sokan azért nem támogatták a jelölését, mert attól tartottak, hogy politikát fog csempészni a tudományos célokat szolgáló űrhivatal működésébe. Bridenstine Donald Trump egyik komoly támogatója volt a 2016-os választás során, mindemellett pedig klímaváltozás-tagadó hírében is áll.

A NASA igazgatójának az űr tökéletes szakértőjének kell lennie – nem pedig politikusnak

– írta egy Twitter-bejegyzésben Bill Nelson demokrata képviselő, korábbi asztronauta.

A NASA legutóbbi igazgatója Charles Bolden volt, aki 2017 januárjáig töltötte be hivatalát. A NASA-t közel 16 hónapon keresztül megbízott igazgatóként Robert Lightfoot vezette, aki üdvözölte Bridenstine kinevezését, és azt mondta, az új igazgató épp akkor veszi át az ügynökség irányítását, mire befejezték a felkészülést a nagy mérföldkövek elérésére.

A NASA új, 13. igazgatója megtiszteltetésnek nevezte jelöltsége megerősítését. Bridenstine nyilatkozatában ismét megköszönte Donald Trump elnök és Mike Pence alelnök bizalmát.

Alig várom az együttműködést a NASA kiváló csapatával, hogy megvalósítsuk az elnök Amerika űrbeli vezető szerepével kapcsolatos elképzelését

– mondta Bridenstine.

(Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Közkincs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik