Chuck Hailey a Columbia Egyetem oldalának nyilatkozva azt mondta, az objektumok eloszlását tanulmányozva mindent megtudhatnak a nagy és kis fekete lyukak interakciójáról.
A Tejútrendszer tényleg az egyetlen galaxis, melyben tanulmányozhatjuk a szupermasszív és a kis fekete lyukak kölcsönhatását, mivel egyszerűen nem látjuk az interakciójukat más galaxisokban
– tette hozzá a szakértő.
A kutatók két évtizede próbálnak bizonyítékokat gyűjteni arra, hogy a nagyobb rendszerek szívében fekvő szupermasszív fekete lyukakat kisebb objektumok ezrei kísérik. Az elmélet alapján a galaxis 6 fényév átmérőjű magjában 10-20 000 fekete lyuk is lehet, igaz, eddig csupán mintegy 60 fekete lyukat találtak a 100 000 fényév széles Tejútrendszer egészében.
Hailey szerint a Sagittarius A*-t körbevevő gáz- és porhalmaz megfelelő környezetet teremt a nagy tömegű csillagok születésének, melyek elpusztulva fekete lyukakká alakulhatnak. A kutatók azt feltételezik, hogy ezen kisebb objektumokat jelentősen befolyásolja a szupermasszív fekete lyuk, melynek gravitációja fogságban tartja őket.
Mivel a magányos fekete lyukak nem bocsátanak ki magukból semmit, a tudósok kísérőcsillaggal rendelkező objektumok után kutatnak. A szakértők korábban azon erős röntgensugarak megfigyelésével akarták kimutatni a fekete lyukak jelenlétét, melyek egy-egy csillag elnyelése közben keletkeznek. A galaxis magja azonban rendkívül távol fekszik a Földtől, így csak a jelek töredékét tudják észlelni.
Hailey és kollégái ezért a gyengébb, de stabilabb sugarakat kezdték el vizsgálni. Ezen jelek azután keletkeznek, hogy egy fekete lyuk és társcsillaga már egybeolvadt. A csapat azt feltételezte, hogy az efféle sugarak azonosításával kettős fekete lyukakra bukkanhatnak, ezek számából pedig becslést adhatnak a további objektum mennyiségére.
A szakértők a Chandra űrtávcső adatai között kezdték el keresni a bináris objektumok jeleit. Az analízis során 12 fekete lyukat is találtak a Sagittarius A*-tól 3 fényévnyire.
Hailey szerint felfedezésük segíthet a gravitációs hullámok kutatásában. Mivel immár tudják, hogy mennyi fekete lyuk lehet egy tipikus galaxis közepén, pontosabban előrejelezhetik, hogy mennyi gravitációs hullámeseményt okozhatnak.
(Kiemelt kép: Thinkstock)