Ma is számos német sörmárka dobozát vagy üvegét díszíti a büszke felirat, miszerint az 1516-os sörtisztasági törvény, azaz a Reinheitsgebot előírásai szerint készült nedű található bennük.
A szabályozás egyébként azt mondta ki, hogy és a mai, adalékanyagokkal és ízfokozókkal elárasztott világunkban ezt persze hajlamosak vagyunk egyfajta minőségi, élelmiszerbiztonsági előírásnak értelmezni, pedig a rendelkezés elsődleges célja egyáltalán nem a sör ízének vagy minőségének javítása volt.
Egyre erősebb sör kellett
A sör már emberemlékezet óta kiemelkedő népszerűségű ital volt a különböző német államok területén, viszont a 16. század elejére kezdett megváltozni a németek ízlése, akik az egyre világosabb, erőteljesebb ízű söröket részesítették előnyben. A legtöbb sörfőző ezért rozst vagy még inkább búzát is felhasznált a főzéshez,
Amikor tehát IV. Vilmos bajor herceg megtiltotta, hogy ezekből a gabonákból sört főzzenek, leginkább a búza és a rozs, valamint a sör árát igyekezett elfogadható szinten tartani.
Az is igaz ugyanakkor, hogy a sörfőzők ekkoriban használtak mindenféle gyanús, néha kifejezetten mérgező összetevőt is, a törvény pedig ezekre is lecsapott, így a búzasörüktől megfosztott bajoroknak azért volt minek örülniük is.
A herceg viszont hagyott egy kiskaput: saját sörfőzdéje továbbra is készíthetett búzasört, így ő némi profitra is szert tehetett a rendelkezésen, ráadásul nem kellett lemondania kedvelt italáról sem.
és csak 1987-ben törölték el, de a legtöbb német sörgyár ezután is tartotta magát hozzá, igazából csak a legutóbbi évek „kézműves sörforradalma” törte meg valamennyire a három szent összetevő uralmát a német sörpiacon.
Kiemelt fotó: Foodcollection GesmbH/foodcollection
