Tudomány

Egy kiadós forró fürdő a fogyásban is segíthet

A Loughboroughi Egyetem új kutatásában a vizsgált férfiak 130 kalóriát égettek el a 40 Celsius-fokos vízben töltött idő alatt. A passzív fűtés ráadásul a gyulladások kezelésében is segített.

A kutatók szerint a forró fürdővel annyi kalóriát lehet elégetni, mint egy 30 perces sétával – írja a Daily Mail. A Loughboroughi Egyetem munkatársai 14 férfit vizsgáltak. Az alanyoknak először egy óráig kellett kerékpározniuk, majd újabb egy órán át ülhettek egy kád forró, 40 Celsius-fokos vízben.

A tekerés alatt természetesen jóval több energiát használtak el a résztvevők, mint a fürdőzéssel.

Igaz, a kádban fekvés során a testhőmérséklet növekedése miatt szervezetük így is 130 kalóriát égetett el.

A kísérlet után a szakértők további 24 órán át mérték a férfiak vércukorszintjét. Az eredmények alapján a vízben töltött idő alatt a szint csúcsa 10 százalékkal alacsonyabb volt, mint kerékpározás közben.

A nap legjobb híre: piával lehet fogyni
Nyilván nem úgy, hogy gyorsan nyakaljunk be egy tálca sört és irány a mérleg: a ginről mutatták ki, serkenti az anyagcserét.

A szakértők úgy vélik, hogy ez a fajta passzív hűtés a gyulladások mértékét is csökkenti. Finnországban létezik olyan orvosi kezelés, amely éppen erre épít, és hasonlóan kedvező hatásokkal járhat a szaunázás is.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik