Tudomány

Busz méretű aszteroida fog elszáguldani a Föld mellett

A nem túl nagy égitest magyar idő szerint pénteken fog elhaladni bolygónk mellett. Az objektum csillagászati szempontból igen közel jár majd.

A 2018 DV1 nevű földközeli aszteroida a Földtől 113 000 kilométerre repül majd el – számol be a Space.com. Az objektum nem túl nagy, csupán 7 méter széles.

A Virtual Telescope Project a Tenagra Csillagvizsgálókhoz tartozó egyik robotizált teleszkóp segítségével pénteken magyar idő szerint 18:30-tól élőben fogja közvetíteni az égitest elhaladását.

A csillagászok a Mount Lemmon-i Obszervatórium segítségével a közelmúltban, február 26-án azonosították a 2018 DV1-et.

A felfedezését megelőző napon egy másik aszteroida, a nagyjából 9 méter széles 2018 DU száguldott el bolygónk mellett. Az égitest több mint kétszer távolabb, 315 000 kilométerre járt a Földtől.

A Virtual Telescope Project egy másik objektumot, a 2017 VR12-t is követi, amely március 7-én fogja megközelíteni bolygónkat. A három aszteroida közül ez lesz tőlünk a legtávolabb, mintegy 1,4 millió kilométerre. Igaz, 150-470 méteres átmérőjével ez a legnagyobb az égitestek között.

Mérete és viszonylagos közelsége miatt a NASA a 2017 VR12-t a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolja. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy félnünk kéne az égitesttől, hiszen belátható időn belül bizonyosan nem fog a Földbe csapódni.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik