Tudomány

Sosem készült még felvétel ennyire távol a Földtől

A NASA New Horizons űrszondája fokozatosan halad kifelé a Naprendszerből. Az űreszköz a közelmúltban új rekordot állított fel: bolygónktól minden korábbinál messzebb készített egy képet. Néhány órával később aztán friss rekordját is megdöntötte.

A New Horizons 2017. december 5-én a Földtől mintegy 6,12 milliárd kilométerre örökített meg egy objektumot – számol be a NASA. Az űrszonda Long Range Reconnaissance Imager (LORRI) nevű eszközével egy rutinszerű kalibrációs képet készített az NGC 3532 nyílthalmazról.

Két órával később aztán a szerkezet már saját rekordját döntötte meg, amikor a Naprendszer peremén található Kuiper-öv két objektumát örökítette meg. A NASA szakértői nem tudták megállapítani, hogy a szonda ekkor milyen messze is járt, de egészen biztosan jóval távolabb, hiszen a New Horizons naponta 1,1 millió kilométert tesz meg.

A felvétel két órán át volt csúcstartó (kép: NASA/JHUAPL/SwRI)

Alan Stern, a New Horizons missziójának vezető kutatója kiemelte: az űrszonda sok szempontból csúcstartó. A szerkezet térképezte fel először a Plutót és a Kuiper-övet, ráadásul ez az eddigi leggyorsabb űreszközünk.

Most képesek voltunk a Földtől messzebb felvételeket készíteni, mint a történelem bármely űrszondája

– mondta a szakértő.

Az eddigi rekordot a Voyager-1 tartotta Halványkék pötty című képével. Az 1990. február 14-én született felvétel a Földet ábrázolja 6,06 milliárd kilométeres távolságból.

A Halványkék pötty (kép: NASA)

A New Horizons jelenleg a külső Naprendszer egyik objektuma, a 2014 MU69 felé száguld. Az égitest a Kuiper-övben helyezkedik el, és a tudósok azt feltételezik, hogy a korai Naprendszer egyik maradványa. A tervek szerint az űrszonda 2019. január 1-én érkezik majd meg a 2014 MU69-hez, ekkor pedig visszaküldi a Földhöz az objektumról gyűjtött adatokat. Nem lehetetlen, hogy ezután a szerkezet egy újabb égitestet is felkeres.

Nem a fentiek lesznek a New Horizons utolsó képei, hiszen útja során a Kuiper-öv több objektumát is meg fogja örökíteni.

(Via: IFLScience, kiemelt kép: NASA/JHUAPL/SwRI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik