A veszélyeztetett állatok és növények védelméről szóló törvény 2017-es módosítása egy korábbi, 2016-os tervet vesz alapul, mellyel fokozatosan akarják felszámolni a kereskedelmet.
Az IFLScience szerint az új törvény három lépésben fog megvalósulni. Először a kormány be fogja tiltani az elefánttrófeák behozatalát, illetve reexportját. Ezután azok az elefántcsontok következnek, melyek az 1976-os nemzetközi egyezmény előtt kerültek Hongkongba. Ezekre a trófeákra szigorúbb engedélyezési szabályokat vezetnek majd be.
A törvény alól kivételt jelentenek a tudományos, oktatási, bűnüldözési, személyes és háztartási felhasználásra beszerzett tárgyak. A törvény növelni fogja a bűncselekményekért kiszabható maximális bírságot és börtönbüntetést.
Az elefántcsont-kereskedelem hívei szerint a kormánynak valamilyen módon kompenzálnia kell az érdekelteket, a döntés támogatói azonban úgy vélik, ez az egyetlen megoldás az orvvadászattal szemben. Sőt, néhányan azt gondolják, a törvényt jóval hamarabb kellene végrehajtani, 2021-ig ugyanis a csempészek könnyedén elszállíthatják az országból a trófeákat.
A nemzetközi elefántcsont-kereskedelmet 1990 óta, a Washingtoni egyezmény megkötése óta tiltják. A megállapodás ugyanakkor nem szabályozta az országok belföldi kereskedelmét, éppen ezért azóta is rengeteg állatot ölnek meg értékes trófeájukért.
Bár az ENSZ 2016-ban lépéseket tett a tagországok belföldi kereskedelmének megszüntetéséért, több állam, így például Hongkong, nem tett eleget az előírásnak.
A hongkongi kormány új döntésével Japán válik az elefántcsont legnagyobb nyílt piacává. A legjelentősebb illegális exportőr meglepő módon az Egyesült Királyság.
(Kiemelt kép: Thinkstock)