Tudomány

Korábban ismeretlen vírusokat találtak az óceánban

Az óceán tele van apró organizmusokkal: egyetlen milliméternyi vizében 10 millió vírus úszkál. Egy új vizsgálat során a kutatók újabb, igencsak érdekes vírusokra bukkantak.

Kutatók egy csoportja korábban ismeretlen víruscsaládot talált az óceánban – számol be a ScienceAlert. A kutatók szerint az új csoportot hagyományos módszerekkel nem lehet azonosítani. A szakértők úgy vélik, hogy az érintett vírusok már a szárazföldön, akár szervezetünkben is jelen lehetnek.

Egyáltalán nem hisszük, hogy óceánspecifikusok lennének

– mondta Martin Polz, az MIT munkatársa. A kutató kollégáival a massachusettsi partoknál begyűjtött vízmintákat analizálta.

A csapat által felfedezett vírusok több szempontból is érdekesek. A szakértők szerint a legtöbb vírus kétszálú DNS-sel rendelkezik. Ezek közül a „farkas” változatokat vizsgálják a legtöbbet a tudósok. A farktalan verziókat kevéssé ismerik, ezek biológiai tulajdonságait ugyanis hagyományos tesztekkel nehéz kimutatni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy lehetetlen megtalálni őket. Az új tanulmányban a szerzők azt írják, képesek voltak az óceáni mintákban azonosítani az organizmusokat, majd szekvenálni a DNS-üket.

Szervezetünkben is jelen lehetnek

A vizsgálatból kiderült, hogy a viszonylag gyakran előforduló tengeri baktériumcsalád, a Vibrionaceae 200 tagjából 18 valójában a vírusok egy új, farktalan, kétszálú DNS-sel rendelkező csoportjába tartozik. A családot Autolykiviridae-nek nevezték el, utalva a görög mitológia ravasz tolvajára, Autoküloszra.

Az új felfedezés remélhetőleg segíteni fog a vírusevolúció alaposabb megértésében. A kutatók úgy vélik, hogy az Autolykiviridae tagjai a vírusok egy ősi vonalához tartoznak.

Az új családban a genomok hossza viszonylag rövid. Az organizmusok ráadásul a többi vírustól eltérően nem egy-egy baktériumtípust, hanem számtalan különböző változatot képesek megtámadni.

Ez azt jelenti, hogy a vírusok hatalmas szerepet játszhatanak az óceán bakteriális világának szabályzásában.

A kísérletek azt bizonyítják, hogy a család rendkívül hatékony a baktériumok elpusztításában.

A kutatók a DNS-adatbázist is megvizsgálták, hogy kiderítsék, ismernek-e már az Autolykiviridae-re emlékeztető csoportot. Libusha Kelly, a tanulmány társszerzője szerint hasonló virális szekvenciákat találtak az emberi bélrendszerben. A szakértők egyelőre nem tudják, hogy a vírusok hatnak-e a szervezetünkben fellelhető baktériumokra.

A csapat azt tervezi, hogy folytatja az új vírusok elemzését. Az újabb kutatások remélhetőleg hozzájárulnak majd az organizmusok szerepének alaposabb megértéséhez.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik