Tudomány

Davosi feketelistán a Paks II-t építő cég

Svájci Greenpeace-aktivisták egy hat méter magas Igazság-szobrot lepleztek ma le a közelgő Világgazdasági Fórum helyszínéül szolgáló Davos város szélén. Eközben a szervezet közzétette „Justice for People and Planet” (Igazságot az embereknek és a bolygónak) című jelentését is, amelyben nemzetközi színtéren tevékenykedő óriásvállalatok környezetvédelmi és emberi jogi visszaéléseit tárja föl, és javaslatokat tesz ezek visszaszorítására.

Majak

A cégek között szerepel a Paks II építésével megbízott Roszatom orosz állami vállalat és az erdélyi Verespatakon cianidos aranybányát létesíteni akaró Gabriel Resources kanadai cég is – közölte a Greenpeace Magyarország.

A jelentés a Paks II építésével megbízott orosz állami vállalat, a Roszatom szemére veti, hogy a cég Majak nevű nukleárishulladék-feldolgozó üzeme környékén továbbra is 5000 ember él szennyezett területen, a súlyosan szennyezett Tyecsa folyó mellett. Egy 2004-ben történt nagymértékű, engedély nélküli radioaktív kibocsátás után a cég igazgatóját bűncselekménnyel vádolták meg, aki végül amnesztiában részesült.

Szakértelem

A szervezet saját méréseire hivatkozva állítja: a Roszatom nem gondoskodik megfelelően a cég által okozott szennyezések felszámolásáról, az üzem továbbra is súlyosan károsítja a környezetet és a létesítményei környékén élő emberek egészségét.

Emellett megalapozottnak nevezi a cég megfelelő minőségbiztosításával és szakértelmével kapcsolatos aggályokat, és azt állítja: erősen megkérdőjelezhető a Roszatom atomerőművek tervezéséhez és építéséhez szükséges szakértelme.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: PATRICK HERTZOG / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik