Tudomány

Magyar kutató nyerte el a „német Nobel-díjat”

A Lipcsei Egyetemen kutató Székelyhidi László elnyerte a Leibniz-díjat. A magyar matematikus mellett további tíz szakértőt díjaztak különböző tudományterületeken.

A Gottfried Wilhelm Leibniz-díj (melyet német „nemzeti Nobel-díjnak” is neveznek) létrehozását a Német Kutatási Alap kezdeményezte 1985-ben. A díjazottak jelentős, 2,5 millió eurós pénzdíjban részesülnek, így az elismerés hatalmas kutatási szabadságot biztosít.

Székelyhidi László az mta.hu-nak azt mondta, kutatási témája a parciális differenciálegyenletek területébe, ezen belül főként a rugalmasságtani és a hidrodinamikai egyenletek matematikai elméletéhez tartozik. A matematikus szerint a díj indoklása kiemeli az Euler-egyenletrendszerrel kapcsolatos munkásságát.

1949-ben a későbbi kémiai Nobel-díjas Lars Onsager olyan sejtést fogalmazott meg az egyenletrendszerről, amely központi szerepet tölt be a turbulens folyadékáramlás elméletében.

Ezt a sejtést sikerült az elmúlt tíz év során a munkatársaimmal együtt kidolgozott elmélettel tavaly bebizonyítani

– nyilatkozta Székelyhidi László.

A matematikus hozzátette, a Leibniz-díjjal járó összeg hatalmas kutatási szabadságot jelent. A szakértő a pénzt az elkövetkező hét évben egy kutatási csoport finanszírozására szeretné fordítani. Székelyhidi László bízik benne, hogy Magyarországon is arra ösztönözheti a fiatal matematikusokat, hogy egyre többen foglalkozzanak a parciális differenciálegyenletek kutatásával.

A Német Matematikai Társaság honlapján további részleteket olvashat Székelyhidi László munkájáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik