Tudomány

Miért irtóznak annyian az apró lyukaktól?

Sok ember rendkívül kellemetlennek, sőt, félelmetesnek tartja a sok-sok apró lyuk látványát. A jelenséget nem hivatalosan tripofóbiának, azaz lyukaktól való félelemnek nevezik. Sok kutató azonban úgy gondolja, hogy a kifejezés nem pontos, ugyanis valójában nem félelemről, hanem undorról van szó.

Bár a tripofóbiát nem ismerik el hivatalosan mentális zavarnak, az utóbbi időkben egyre többen számolnak be arról, hogy rossz érzés fogja el őket a kis lyukak vagy dudorok látványától.

A Vladislav Ayzenberg, az Emory Egyetem munkatársa által vezetett csapat a közelmúltban a pupillometria nevű technikát alkalmazva kísérletezett – számol be az IFLScience. A módszerrel úgy mérik fel az emberek reakcióját, hogy szemük változásait elemzik. A vizsgálat során a szakértők olyan képeket mutattak az alanyoknak, melyeken egyértelmű veszély (például egy pók agy egy kígyó), lyukhalmazok, vagy semleges objektumok tűntek fel.

PeerJ folyóiratban megjelent új tanulmány szerint mind a lyukakat, mind a veszélyt ábrázoló képek hasonló reakciót váltottak ki: a pupilla tágulását. A lyukak hatására azonban nagyobb tágulás volt megfigyelhető, ami azt sugallja, hogy a tripofóbia a paraszimpatikus idegrendszerrel és az undor érzetével áll kapcsolatban.

Ayzenberg úgy véli, hogy a reakciók mögött eltérő fiziológiai tényezők állnak, noha az iszonyat általánosságban egyazon vizuális tényezőktől eredeztethető. A kutató szerint ezek a jelek óvatosságra intik a testet.

A kutatásban résztvevő alanyok nem számoltak be arról, hogy tripofóbiában szenvednének, a kutatók mégis mindannyiuknál megfigyelték a szem reakcióját.

Ez alapján a csapat úgy gondolja, hogy a mechanizmus primitív, és az egész populációban elterjedt.

Az apró lyukak valószínűleg a rothadt vagy penészes ételre, illetve a bőrbetegségekre emlékeztetik az agyat.

Ayzenberg szerint rendkívül vizuális lények vagyunk, és már az alacsony szintű vizuális tulajdonságok is rengeteg fontos információt közvetítenek felénk. Ezeknek köszönhetően vagyunk képesek azonnali következtetéseket levonni, és gyorsan reagálni a potenciális veszélyre.

(Kiemelt kép: KENPEI/Wikimedia Commons)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik