Tudomány

Így kell hatékonyan tanulni

Tanulni is meg kell tanulni, illetve sokkal könnyebb dolga van annak, aki tudatosan áll neki a tanulás folyamatának. Főleg így, vizsgaidőszak idején. De nem csak a szó szoros értelmében, azaz vizsgák, dolgozatok esetén fontos ez, hanem a mindennapokban is.

Hányszor esik meg az emberrel, hogy olvas egy jó gondolatot valamely könyvben, később ha megfeszül is alig tudja felidézni? Vagy a hírekkel kapcsolatban: elképesztő mennyiségű információ ömlik ránk nap-mint nap, amelyek között agyunk úgy tesz rendet, hogy az általa kevésbé fontosakat önkényesen háttérbe szorítja.

A Quora felhasználói egy leterhelt diák kezdeményezésére azon elmélkedtek, hogyan kell hatékonyan tanulni? A válaszokból a Business Insider közölt egy csokorra valót.

  • Használj szövegkiemelőt. Ezzel akaratlanul is rákényszerülsz a lényeg kimazsolázására, utólag pedig elég csak a kijelölt részt átfutni.
  • Kérdezd ki magad. Nem kell túlgondolni, elég ennyi: mi volt a lényege ennek a résznek?
  • Benyomás, társítás, ismétlés – a stabil rögzülés három lépése. Éld bele magad a helyzetbe, kapcsold össze az új információkat olyannal, amiket már ismersz, olvasd újra többször a korábban kiemelt részeket.
  • Oszd meg mással. Nagyban segíti a memorizálást és a megértést, ha a saját szavaiddal meséled el bárkinek, amit tanultál.
  • Olvasd fel hangosan. Ez azért hasznos, mert az információ egy másik csatornán is eljut az agyba, ami segíti a memorizálást.
  • Állíts fel fontossági sorrendet. Ne próbálj mindent egyformán megjegyezni, koncentrálj az alapfogalmakra, -információkra. Ha ezek stabilak, sokkal könnyebb felépíteni rájuk a többit.

A felhasználók közül sokan eredményesnek tartják az úgynevezett Cornell-módszert. Ez öt lépésben írja le a hatékony tanulás lépéseit már az előadáson, tanórán készített jegyzetektől kezdődően, a részletek itt.

(Kiemelt kép: Rasit Aydogan / ANADOLU AGENCY)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik