Tudomány

Veszélyesebb lehet a 3200 Phaethon, mint eddig hittük

Egy új kutatás szerint a 3200 Phaethon nevű földközeli aszteroida sokkal nagyobb, mint eddig hittük. Olyannyira, hogy csupán egyetlen ennél nagyobb potenciálisan veszélyes kisbolygót ismerünk. Még szerencse, hogy az objektum az elkövetkező 400 év során egészen biztosan nem fog találkozni a Földdel.

A legújabb vizsgálat alapján az aszteroida megközelítőleg 5,8 kilométer átmérőjű – számol be a Science Alert. Az égitest tehát nagyjából 1 kilométerrel szélesebb, mint eddig gondolták.

Patrick Taylor, az Egyetemek Űrkutatási Szövetségének munkatársa és a kutatócsapat tagja szerint az új adatok alapján a 3200 Phaethon formája sokban emlékeztet a Bennuéra, melyhez tavaly indult útnak az OSIRIS-REx űrszonda. Igaz, a 3200 Phaethon nagyjából ezerszer nagyobb a Bennunál.

A közelmúltban készített felvételek meglehetősen nagy felbontásúak, ráadásul egy-egy sötét alakzatot is felfedtek a kisbolygó egyik pólusának, illetve az egyenlítőjének közelében. A foltok valószínűleg becsapódási kráterek vagy egyéb mélyedések.

Ahhoz, hogy egy aszteroidát potenciálisan veszélyesnek ítéljenek, elég nagynak és elég közelinek kell lennie. Az ezen kategóriába sorolt objektumok természetesen nem feltétlenül jelentenek valódi fenyegetést.

A 3200 Phaethon mozgása például igen stabil, így évszázadokkal előre meg lehet határozni a pályáját.

A kisbolygóra vonatkozó legújabb adatokat a 3200 Phaethon decemberi elhaladása során gyűjtötték. Az égitest ekkor 10,3 millió kilométerre járt a Földtől – egészen 2093-ig nem lesz ilyen közel hozzánk.

Az új eredmények a Puerto Ricón található Arecibo Obszervatóriumnak köszönhetően születtek meg. A csillagvizsgáló a Maria hurrikán érkezése után sokáig nem működött, a jelek alapján azonban a katasztrófa nem okozott súlyosabb károkat a létesítményben.

(Kiemelt kép: Arecibo Observatory/NASA/NSF)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik