Tudomány

A nap legjobb híre: piával lehet fogyni

Jelenleg is van az emberiségnek ezer és egy problémája egészség terén, és már most látjuk, mi lesz a közeljövő legkomolyabb kihívása: a túlsúly. Az elhízás számos súlyos, akár életveszélyes betegség és állapot kiindulópontja, tudósok a következő évtizedek és -századok leghatékonyabb önpusztító fegyvereként tartják számon.

Akkor most tényleg eltűnik az ember kisujja?
A biológiai értelemben vett evolúciót ugyan "legyőztük", de testünk folyamatosan alakul. Egyes változások csak érdekesek, míg mások életveszélyesek lehetnek.

Persze nem mehetünk el szó nélkül az olyan tömeggyilkos szenvedélyek mellett sem, mint a dohányzás vagy az alkoholizmus. Ezért inkább érdekességként, mint megváltó hírként számolunk be a lettországi Sigulda Egyetemen végzett kísérlet eredményéről:

a gin gyorsítja a szervezet anyagcseréjét, így segíti a fogyást.

A tudósok egereken kísérleteztek, ugyanolyan tápanyagbevitel mellett egy csoportjuknak gint adtak, a másiknak – kontrollcsoportként – vizet. Előbbi anyagcseréje 17 százalékkal lett hatékonyabb, míg utóbbié nem változott. Persze ehhez nem kell egy üveggel lehúzni, kevés italból pedig baj nem lehet.

(Kiemelt kép: PATRICK SEEGER / DPA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik