Tudomány
Coral Reef and Tropical Fish in Sunlight.

3D-s térképekkel menthetik meg a korallzátonyokat

24.hu
24.hu

2017. 11. 27. 11:35

Egyre több adat bizonyítja, hogy a tenger felmelegedése súlyosan veszélyezteti a korallokat. Szakértők egy csoportja szerint a zátonyok részletes feltérképezésével azonban megóvhatjuk az élőlényeket.
Korábban a témában:

A kutatók elsőként a Hawaiitól délre fekvő Palmyra-atollt mérték fel – számol be a The Verge. A szakértők éveken át vissza-visszatértek a szigethez, hogy víz alatti kamerák segítségével örökítsék meg a helyi korallokat. A csapat így több ezer képet készített egy közel 1600 négyzetméteres területről. A kutatók végül a felvételekből 3D-s térképeket hoztak létre, így tanulmányozhatták, miként változott az atoll az évek során.

Clinton Edwards, a Scripps Kutatóintézet hallgatója és a csapat tagja szerint sokkal jobb a kész modelleket tanulmányozni, mint helyszíni vizsgálatot folytatni. A kutatóknak a térképeket elemezve ugyanis nem kell az oxigéntartály és az áramlatok miatt aggódniuk, a számítógépes program pedig gyorsan felméri a modelleket.

A szakértők új tanulmányukban azt írják, a vizsgált zátonynál a korallok hajlamosak összetömörülni, különösen a törékenyebb egyedek. A tudósok úgy vélik, hogy az élőlények így próbálják védeni magukat az atollt érő erős hullámokkal szemben.

További térképekre lesz szükség

A zátonyon található korallok elhelyezkedésének elemzése kulcsfontosságú lehet az élőlények védelmében.

A megalkotott 3D-s modellek sokban emlékeztetnek az erdészek által használt térképekre. A fákról készített légi felvételek alapján a szakértők felmérhetik a növények egymáshoz való közelségét és növekedését, így pedig következtetni tudnak az erdő egészségére. A Scripps Kutatóintézet csapata is hasonló technikával dolgozik.

A kutatók bíznak benne, hogy a 3D-s térképek létrehozásával hozzájárulhatnak a zátonyok megóvásához.

A Palmyra-atollal együtt a szakértők világszerte 100 szigetnél igyekeznek hasonló modelleket készíteni.

A kutatók úgy gondolják, hogy a zátonyok alakulásának elemzése, valamint az egyes szigetek összehasonlításával jobban megérthetik a korallok életét és pusztulását, illetve azt, hogy miként tudnak védekezni a környezeti változásokkal szemben.

Stuart Sandin, az új tanulmány társszerzője reméli, hogy a jövőben olyan verzió is készül a térképekből, melyek VR-szemüvegen is elérhetőek. Az érdeklődők így nappalijukból is megcsodálhatják a zátonyokat.

(Kiemelt kép: goinyk/Thinkstock)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.