Tudomány

Megtalálták a második legközelebbi exobolygót

Kutatók egy csoportja azonosította a Naprendszerhez második legközelebb fekvő exobolygót. A Föld-szerű égitest, a Ross 128 b, mintegy 11 fényévre található. Nem lehetetlen, hogy az objektumon alkalmasak a körülmények az élet megjelenésére.

Jelenleg már nagyjából 3 500 exobolygót ismer a tudomány, ezért egy-egy új égitest felfedezése ritkán számít szenzációnak. Az új objektum, a Ross 128 b, azonban több szempontból is különleges.

A bolygó nagyjából akkora, mint a Föld, ráadásul felszíni hőmérséklete is hasonló lehet.

Az égitest meglehetősen közel kering csillagához, a 10,89 fényévre fekvő Ross 128-hoz, így 9,9 földi nap alatt meg is kerüli azt. A Ross 128 egy vörös törpe, így elég kicsi és viszonylag hideg ahhoz, hogy közelsége ne legyen veszélyes az exobolygóra.

A kutatók a csillagot és az égitestét az Európai Déli Obszervatórium bolygóvadász eszközével, a HARPS-szal (High Accuracy Radial velocity Planet Searcher) találták meg. A szakértők eredményeikről az Astronomy and Astrophysics folyóiratban számoltak be.

Nicola Astudillo-Defru, a tanulmány társszerzője és a Genfi Egyetem munkatársa a CNN-nek azt mondta, a rendszer egyedi tulajdonságai azt jelentik, hogy a csapatnak a felfedezéssel sikerült hozzájárulnia a második Föld kereséséhez.

Különleges vörös törpe

Korábban a kutatók több Föld-szerű égitestet is találtak már vörös törpék, például a TRAPPIST-1, vagy a Proxima Centauri körül – utóbbi objektumnál fekszik a legközelebbi ismert exobolygó.

A szakértők úgy gondolják, hogy ezekben rendszerekben érdemes lehet a Naprendszeren kívüli élet nyomai után kutatni, a helyi bolygók ugyanis csillaguk lakhatósági zónájában helyezkednek el – tehát folyékony állapotban is jelen lehet rajtuk a víz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Ross 128 b a lakható övezetben található-e, a kutatók azonban bizakodnak. Már csak azért is, mert az exobolygó gazdacsillaga igen barátságosnak tűnik.

A többi vörös törpével ellentétben a Ross 128 meglehetősen „csendes”, nem produkál olyan nagy energiájú kitöréseket, mint például a TRAPPIST-1.

Bár a Ross 128 b jelenleg a második legközelebbi exobolygó, a távoli jövőben ez változhat, mivel az égitest rendszere egyre közeledik felénk. A becslések alapján 79 000 év múlva a Ross 128 b lesz a legközelebbi exobolygó.

A kutatók úgy vélik, hogy az új égitest mellett a helyi vörös törpét is érdemes lesz tovább tanulmányozni. A csillag körül ugyanis újabb objektumok várhatnak felfedezésre.

(Kiemelt kép: ESO/M. Kornmesser)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik