Lewis Spurgin, a Kelet-Angliai Egyetem munkatársa szerint Nagy-Britanniában kétszer annyit költenek madáretetésre, mint a többi európai országban. A szigetországban ráadásul régóta divatos a szokás: sok kertben már a 20. század elején megjelentek a madáretetők.
Az élőlényeknek ugyanis az utóbbi időkben nőtt az átlagos csőrhossza. A faj ezzel valószínűleg az etetők kialakításához alkalmazkodik.
Az új tanulmány elkészítésében brit és holland kutatók vettek részt. A szakértők saját országuk cinegéitől gyűjtöttek be genetikai információkat.
Az Oxfordi Egyetem biológusai évtizedek óta vizsgálják a wythami madarak genetikáját, ezért már a 20. század első feléből is rendelkezésre állnak adatok. A szakértők a megjelölt egyedek mozgását elemezve azt is fel tudták mérni, hogy az élőlények milyen gyakran keresik fel a kerteket. A csapat összesen mintegy 3000 példány genetikáját analizálta.
Jon Slate, a Sheffieldi Egyetem munkatársa szerint az 1970-es évek óta a brit széncinegék csőrhossza megnőtt. Ez evolúciós szempontból igen rövid időnek számít. A szigetország madarainál egy olyan génvariáns terjedt el, amely sokban hasonlít a híres Darwin-pintyek csőrformát szabályzó génjére.
A csapat kimutatta, hogy a madáretetőknél gyakrabban megforduló példányoknál általában jelen van a speciális génvariáns. Sőt, a vizsgálat azt is felfedte, hogy Nagy-Britanniában a hosszabb csőrű madarak sikeresebbek a szaporodásban, Hollandiában viszont nem. Ez azt jelenti, hogy a természetes kiválasztódás a szigetországban a hosszabb csőrű egyedeknek kedvez.
(Via: IFLScience, kiemelt kép: Wikimedia Commons)
