Tudomány

Saját bolygóit falhatta fel a napszerű csillag

Egy 320 fényévre fekvő csillag saját bolygóit nyelhette el. A jelenség magyarázatot adhat arra, hogy az égitest miért különbözik annyiban testvér csillagától.

Semyeong Oh, a Princeton Egyetem munkatársa és csapata a Gaia űrtávcső adatait használta. A szakértők a HD 240430-at és a HD 240429-et vizsgálták, melyek viszonylag közel, nagyjából 2 fényévre keringenek egymástól. Bár mindkét csillag feltehetőleg egyazon csillagközi felhőből született 4 milliárd éve, összetételük mégis sokban eltér.

A kutatók szerint ennek oka az, hogy az egyik égitest, a HD 240430, bekebelezte bolygóit, vagy az azok kialakítására alkalmas anyagokat.

Ettől a csillag összetétele megváltozott, lítiumtartalma például sokkal magasabb, mint „testvéréé”. A szakértők az érintett objektumnak a Kronosz becenevet adták – a görög mitológiában ez az isten Zeusz apja, aki saját gyermekeit falta fel.

Oh csapata úgy véli, hogy a HD 240430 születése után 15 kőzetbolygónyi anyagot nyelt el. A csillag szomszédját Kronosz testvéréről nevezték el Kriosznak. Mindkét objektum napszerű.

A két csillag közti eltérés magyarázatára a kutatók más elméletekkel is előálltak – az egyik szerint az égitestek közti különbség oka egyszerűen az, hogy a Kronosz idősebb. A szakértők ennek ellenére a bolygóevés hipotézisét tartják a legvalószínűbbnek.

Az, hogy a Kriosz miért viselkedik másként, mint testvére, egyelőre nem tisztázott. Talán egy harmadik csillag elhaladása lökte a Kronoszhoz közelebb, a biztos pusztulásba a belső bolygókat. Amennyiben valóban így történt, úgy a külső bolygók pályája is megváltozott, és ők is testvéreik sorsára jutottak. Éppen ezért Oh csapata jelenleg a potenciális külső égitestek keresi a rendszerben.

Nem ez az első alkalom, amikor a csillagászok saját bolygóját elnyelő csillagra bukkantak. A WASP-12 például folyamatosan lopja az anyagot forró, szinte teljesen fekete kísérőjétől, a WASP-12b-től.

(Kiemelt képünkön a WASP-12b fantáziarajza látható. Kép: NASA/ESA/G. Bacon)

(IFLScience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik