Nevezzük takonynak, fikának, cicakakinak, orrváladéknak ami ott van, az ember mint szociális lény számára mérhetetlenül gusztustalan, ha valaki ujjával hosszasan elkotorászik az orrlyukaiban. Az általános első egy-két osztályában a fintorgókat még csak-csak le lehet szerelni ama bizonyos „bányászengedélyre” történő hivatkozással, a folytatás azonban már itt is más megítélés alá esik.
Megeszi, mert miért ne enné meg?
Márpedig előbb vagy utóbb szinte minden gyermek életében eljön az idő, amikor belekóstol saját orrváladékába, de sokaknál hosszabb távú szokássá válik a – nevezzük nevén – takonyevés. Aztán az idő megszépíti az emlékeket, elmossa a motivációt, de még maguk a gyerekek sem tudnak kielégítő választ adni rá, miért is teszik.
A leginkább azért, mert az orrváladék édeskés ízét egyszerűen finomnak tartják, és nincs okuk rá, miért ne egyék meg. Néhány éves korig el sem várható tőlük, hogy a társadalmi elvárásokat saját tapasztalásuk elé helyezzék
– mondja a 24.hu-nak Miklósi Mónika gyermekpszichológus, az ELTE PPK Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológiai Tanszékének munkatársa.
Genetikai háttér: önemésztés
A tudomány autofágiának, tükörfordításban önemésztésnek nevez egy sejtszinten mindennapos, sőt életbe vágóan fontos folyamatot, aminek megértése és befolyásolása például évtizedekkel hosszabbíthatja meg az ember életét. De autofágiának nevezzük azt is, ha egy állat saját testének termékeit eszi meg.
Nem valami perverz horror áll a háttérben, amikor az emlősök szülés után elfogyasztják a méhlepényt, vagy még közismertebb példát hozva a kutya visszaeszi a hányását nem tesz mást, mint újrahasznosít. A természet törvényei nem engedik veszendőbe menni a sok energiaráfordítással megszerzett tápanyagot, és ez lehet a takonyevés genetikai háttere.
Annál is inkább, mert ugyanúgy az önemésztés megnyilvánulása, ha valaki rágja a körmét, a bőrét, a különbség annyi, hogy könnyebben szemet hunyunk felette. A másik véglet pedig, és már mentális betegség, a saját fekália elfogyasztása, de itt meg is állunk.
Egy szó, mint száz:
Beteg nem lesz tőle
Ami az egészségügyi kockázatokat illeti, nincs ok aggodalomra. Az orrváladék szerepe a légutak védelme a szennyező anyagoktól és a vírusoktól, baktériumoktól: a ragacsos anyag nemcsak csapdázza, és ürülésével időnként kisöpri a kórokozókat, de egy részüket el is pusztítja. Amit nem, azt elvégzi gyomorsav.
Másrészt a váladék nagy része így is, úgy is a gyomorban köt ki – ha nem egy kis külvilági kitérővel szájon át érkezik, akkor is nagy része lefolyik a garaton. Sőt, egyes kutatók szerint ennek a védőoltáshoz hasonló szerepe is lehet: a gyenge, megritkult baktériumok és vírusok a test belsejébe jutva tovább növelik annak ellenálló képességét.
Hogyan lehet leszoktatni?
Ne ijesztgessük
Negatív visszacsatolással ez esetben csak frusztrációt okozunk.
Ne szidjuk, főleg ne büntessük a gyereket takonyevésért, ne riogassuk, ne hazudjunk olyanokat, hogy beteg lesz tőle. Ha látjuk, mi készül, foglaljuk le a »rendetlen kezet«: adjunk bele valamit, csak fogjuk meg, tereljük el észrevétlenül a gondolatait
– javasolja a szakpszichológus.
Idősebb, nagyobb óvodás korú gyerekekkel beszélgessünk el, náluk már az értelemre lehet és kell is hatni. A szociális következményeket kell kiemelni az ő szintjükön:
- anya/apa nem szereti, ha ezt csinálod, nem szép dolog, gusztustalan;
- a barátaid is jobban szeretnék, ha nem tennél ilyet, szívesebben játszanának veled;
- a nagyfiúk/-lányok nem túrják az orrukat, nem eszik Takony Tónit, hanem zsebkendőt használnak és kidobják utána.
A felnőttek is? Igen
Végezetül adja magát a kérdés, meddig normális, ha Takony Tóni az ember szabad akaratából, aktív közreműködésével landol önnön szájában? Egyértelmű, egzakt válasz éppannyira nincs, mint két egyforma ember.
Kisiskolásoktól már elvárható lenne, hogy nyíltan ne eszegessék azt, amit az orrukból kivesznek. De hogy titokban ki meddig csinálja, az más kérdés – igen, egyes felnőttek is, és ha lebuknak, az ciki.
