Tudomány

Ezért nem esznek nyulat és halat a magyarok

Disznó- és csirkehúshoz szokott ízvilágunktól eltér a nyúl, miként a hal íze is. Ízlés dolgában nincs helye a vitának – tartja a mondás, de itt és most többről van szó: az egészségről.

Kevés nyulat esznek a magyarok, ami nemcsak a tenyésztők számára rossz hír, hanem a lakosság is jól járna, ha gyakrabban kerülne nyúl a tányérjába, annak alacsony zsír- és magas vastartalma miatt. A kormány ezért június elején országos kampányt indított a nyúlhúsfogyasztás népszerűsítésére, a jelenlegi 4,5 millió vágóállat számát 2020-ra hétmillióra kívánják növelni.

Persze nemcsak az eladás volumene számít, kiemelt cél a belföldi kereslet bővítése, ami manapság mindössze két-három százalék – a többi exportra megy. A Földművelésügyi Minisztérium államtitkárának nyilatkozata szerint az erőfeszítések eredménye már most látható, egyre többen keresnek nyulat a boltokban.

Eddig a hír, amin elkezdünk elmélkedni, az így megszülető kérdésekkel pedig Miháldy Kinga dietetikust, élelmiszer-minőségbiztosítási agrármérnököt, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársát kerestük meg.

56 kilóból 20 deka a kicsinél is kevesebb

A lakosság számával átlagolva egy magyar emberek évente körülbelül 20 deka nyulat, 30 deka bárányt, birkát és négy kiló halat esznek – utóbbi az elmúlt években örömteli és nagyarányú növekedésnek indult.

Nemzetközi összehasonlításban mindhárom tétel nagyon csekély, de még úgy is, ha a saját étrendünkben képviselt arányt nézzük.

Fejenként évi 56 kiló húst eszünk meg, ebből több mint 25 kiló a sertés, 26 a csirke, 2 a marha, az összes többi húsféle a maradék 3-4 kilogrammon „osztozik”.

Nagyon fontos, hogy étrendünk az állati fehérjeforrások tekintetében is változatos és kiegyensúlyozott legyen, ezért nem jó, ha akár csak húsfronton is ennyire egysíkú a táplálkozásunk

– mondja a szakember.

Fotó: Thinkstock

Ha az érveket a táplálkozástudomány eredményei közül merítjük, a nyúlhús előnyeit bátran összevethetjük a csirkével. Kiváló minőségű, alacsony zsír- és kalóriatartalmú, könnyen emészthető fehérjeforrás. A nyúlételek gyorsan és egyszerűen elkészíthetők, ízletesek, épp úgy variálhatók, mint a baromfi: a levesektől a sülteken át a paprikásig számos ételt szolgálhatunk fel belőle. Heti rendszerességgel lenne helye az asztalunkon.

Drága és nem ízlik…

Az évi fejenként 20 dekás fogyasztás azt jelenti, hogy a magyar emberek túlnyomó többsége soha nem eszik nyulat. Miért? Valószínűleg ízlés és ár kérdése – véli Miháldy Kinga.

Amíg a csirke kilója ezer forint körül mozog, a nyúl kilónként 3-4 ezer forintba kerül, így a lakosok egy jó része ha akarná, sem tudná rendszeresen megvenni azt.

A nyúlhús ízének megítélése szubjektív. A rendszerváltásig a háztáji gazdaságokból nem hiányzott a nyúlól, hisz gyorsan növő, szaporodó, könnyen takarmányozható, minimális törődést igénylő állat, hasonlatosan a csirkéhez. Éppen ezért korábban rendszeresen került a tányérba.

A ’90-es évek eleje után ez a gazdálkodási mód leépült, ma már ritka a házinyúl. A mai fiatalok zöme csirkét eszik szívesen – a sertés és a marha ízét is megszokták. Ezekhez képest a nyúl íze tényleg kissé eltér, a csirkére hasonlít, de édeskésebb.

Nem ismerjük, nem ízlik és ezért meg sem kóstoljuk –  leggyakrabban ezzel a kifogással élnek azok, akik elutasítják az étrendjükből. Pedig diétába is jól tervezhető fehérjeforrás.

Ugyanez a helyzet a hallal és a birkával is, a megszokottól eltérő ízük miatt az emberek nem keresik, ha mégis megvennék, az áruk riasztó lehet. Egyes halak kilogrammjából háromszor annyi disznócombot lehet venni, így a döntés a legtöbbeknél egyértelmű. Pedig a tengeri halakkal, a lazaccal, a busával értékes omega 3 zsírsavakhoz juttathatjuk a szervezetet, így hetente legalább egyszer javasolt lenne az értendünkbe iktatni.

Azt sem tudjuk, mi az

Az okok között kutatva elképzelhető, hogy a receptek hiánya is gátja a nyúlhúsfogyasztás elterjedésének

– állítja Miháldy Kinga.

Fotó: Thinkstock

Sokaknak fogalmuk sincs, hogy kell elkészíteni. Gyorsan élünk, gyorsan főzünk (ha főzünk egyáltalán), gyorsan eszünk. Az élelmiszeripar által előállított félkész, könnyen elkészíthető termékek zöme a közízlés által elfogadott receptúrák alapján készül. A dietetikus szerint ma a háziasszonyok – és a férfiak – nagy része azt sem tudja, hogyan kell megpucolni egy halat, nem tudják, mit kezdjenek egy egész tyúkkal vagy hogyan készítsék el a birkát, nyulat.

Az utóbbi évtizedekben egyre kevesebb halas kofával találkozhatunk, a hentesnél jégre dobott halszeleteket kínálnak vásárlásra az élő ponty helyett.

Az egészséges élet titka a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás – ehhez pedig néha bátornak, kíváncsinak és elszántnak kell lenni.

Felelősség a gyerekkel szemben

Mit tehetünk? Felnőttként annyit, hogy próbálkozunk: megfelelő fűszerezéssel a nyúl, a hal, a birka „szokatlan” íze elvehető – ha a nagymama szakácskönyve már el is veszett, a neten számtalan receptet találni, érdemes rákeresni.

A gyerekek esetében más a helyzet, a szülő példamutatása meghatározó. A kicsik négyéves korukig „tanulják” az ízeket, amit ebben az időszakban rendszeresen adunk nekik, azt felnőtt korukban is szeretni, keresni fogják.

Ami az első négy évben kimarad, alapvetően arra fognak később fanyalogni

– hívja fel a figyelmet a tudatos étrendtervezés jelentőségére Miháldy Kinga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik