A ceteknek napjainkban két nagy csoportja létezik: a fogas- és a sziláscetek alrendje. Előbbi csoport jellegzetes faja a kardszárnyú delfin, utóbbié pedig a békésebb, planktonokkal táplálkozó kék bálna.
A Viktória Múzeumok és a Monash Egyetem paleontológusai 3D szkennert használtak az ősi és a modern bálnák fogainak illetve sziláinak elemzéséhez. A kutatók az analízisnek köszönhetően el tudták készíteni a különböző fajokhoz tartozó modelleket.
A vizsgálat felfedte, hogy az egykori tengeri emlősök fogazata sokban különbözött mai rokonaik sziláitól.
A szakértő hozzátette, a bálnák fejlődésük során valójában sosem használták fogaikat szitaként. A táplálék kiszűrése valójában mindig is szilával történt. A szarurendszer feltehetőleg már a fogak eltűnése után fejlődött ki.
Sok kutató korábban úgy vélte, hogy a sziláscetek ősei fésűszerű fogakat használtak a planktonok begyűjtéséhez. Charles Darwin híres könyvében, A fajok eredetében például azt írta, a grönlandi bálnánál fokozatosan, lépésről lépésre alakulhattak ki a szilák. Az ausztrál szakértők vizsgálata azonban nem ezt az elméletet támasztja alá: tanulmányuk azt bizonyítja, hogy az evolúció során a bálnák táplálkozási biológiája gyökeresen megváltozott.
A kutatók úgy vélik, további elemzésekre lesz szükség a sziláscetek eredetének alaposabb megértéséhez.
(Phys.org)
