Nagy lehet itt a baj: nem csak a méhek pusztulnak

Az utóbbi időben a nemzetközi és magyar sajtó is rendre érthetetlen okokból történő, tömeges méhpusztulásokról számol be. Egyetlen fajról, a háziméhről szólnak a híradások, pedig több ezer más, megporzó rovarfaj is veszélyben van, csak kevesebbet tudunk róluk, mint a háziállatként tartott mézelő méhről. Megporzók nélkül felborulhatnak azok az életközösségek, melyek létezésén és zavartalan működésén alapszik az emberi civilizáció ma ismert formája:

ha nincs, aki beporozza a virágokat, összeomlik a mezőgazdaság, és a jelenleginél is sokkal durvább élelmiszerhiány és nélkülözés állhat be.

Mindez kicsit riogatásnak, amolyan “méhészlobbinak” tűnhet, hiszen, ugye, a méz jelentős árucikk, a gazdaság fontos pillére a világ sok országában. Az azért elég rémisztő, hogy például Békésben pár hónapja a méhek negyede eltűnt. Az emberben ott bujkál a kisördög:

• Tényleg olyan nagy a baj?
• A XXI. században a méhészek tényleg nem tudják megvédeni a méheiket?
• A háziméhek pusztulása, akárhogy is nézzük, gazdasági probléma. Már hogy akadna meg ettől a világ kereke?

Öngyilkos méhek

Potenciálisan tényleg nagy a baj, de egyelőre túl kevés az információnk a háziméhek pusztulásának lehetséges okairól. Nem is beszélve a sokkal kevésbé ismert vadon élő méhekről és egyéb megporzókról

– mondja a 24.hu-nak Dr. Sárospataki Miklós ökológus, méhkutató, a Szent István Egyetem docense.

A háziméheket, más néven mézelő méheket gyakorlatilag háziállatként kezeljük, sokkal jobban ismerjük őket, mint bármely más rovart a Földön. Körülbelül egy évtizede figyelték meg Észak-Amerikában az azóta kaptárelhagyásnak nevezett jelenséget:

a méhek kirepülnek, és soha nem térnek vissza. Az adott kaptár akár egy hét alatt kiürül, a távozó méhek pedig nem máshova költöznek, hanem valahol távol elpusztulnak.

Gyakorlatilag öngyilkosságot követnek el azzal, hogy elhagyják a családot. Mára Nyugat-Európában és hazánkban is elő-előforduló jelenség konkrét oka nem ismert; sem globálisan, sem lokálisan. Az aktuális elméletek persze időről-időre mindent visznek, mint mobiltelefonok, génmódosított növények, radarok, kemikáliák és a sor hosszan folytatható.

Az igazság viszont az: nem tudjuk, miért pusztulnak a méhek, szinte biztosan kijelenthetjük: a háttérben nem egyetlen hatás, hanem komplex okok állnak

– jegyzi meg a szakértő.

Legyengítjük, megbolondítjuk őket

Az egyik főbűnösnek – és a legfrissebb kutatások is ezt támasztják alá – a neonikotinoid növényvédőszer-családot tartják. Ezekkel magát a vetőmagot vonják be, ahonnan a szer a csírázáskor felszívódik a csíranövénybe, és a növény élete során végig magában hordozza. Elsősorban a talajban lévő és a csíraállapotban fenyegető kártevők ellen hatnak ezek a szerek, a nektárban és a pollenben elvileg elhanyagolhatóan kicsi a koncentrációjuk.

Ugyanakkor jelenleg úgy fest, hogy az elhanyagolhatóan kis koncentráció tényleg nem öli meg ugyan a méheket, ám hosszabb távon komoly idegrendszeri zavarokat okozhat náluk, és csökkentheti szaporodóképességüket. Ezt nevezik „szubletális” hatásnak, és ezek a következmények persze sokkal nehezebben felmérhetők és követhetők, mint a közvetlen pusztulás.

Innentől pedig nem szorul komolyabb magyarázatra, hogy akár egy egyébként nem “életveszélyes” kórokozó vagy kártevő is komoly rendet képes vágni a “legyengült” populációban.

Eddig a háziméhek. Ijesztő, hogy őket ismerjük a leginkább, mégsem tudjuk pontosan, mit tehetünk az érdekükben, de természetvédelmi szempontból “csupán” egy fajról van szó. Drágább lesz a méz, családok mennek tönkre – ez a feketelevesből kortyolt első pár kanál.

A méhek után az ember

Sárospataki Miklós viszont néhány mondattal kiitatja velünk az egész fazekat:

a vélhetően általunk generált pusztulás nemcsak a mézelő méhek hatalmas egyedszámmal képviseltetett, de mégiscsak egyetlen faját érinti, hanem az összes viráglátogató rovart. Hazánkban mintegy 700 vadméhfajt ismerünk, nem beszélve az egyéb megporzó rovarokról, például lepkékről, zengőlegyekről.

Ezek között valószínűleg a háziméhnél sokkal érzékenyebb fajok is vannak. Mivel ezekről alig van adatunk, így a pusztulásuk, esetleges eltűnésük körülményeiről, okairól is keveset tudunk.

Ugyanakkor a megporzók fajszámának, változatosságának csökkenése is már súlyos következményekkel járhat, hiszen a különböző típusú virágok sokszor különböző megporzókat igényelnek. És csak a tenyésztett háziméhekkel nem lehet megoldani a fellépő megporzási problémákat.

A híradásokban halljuk, olvassuk: “ha a méhek eltűnnek, akkor…”

De ez csak a jéghegy csúcsa: a háziméheket látjuk, ismerjük, róluk rendelkezünk viszonylag sok információval.

Az ilyen hírek hallatán gondolatban mindig tegyünk melléjük még sok száz fajt, minden olyan rovart, amely a növények beporzásáért felelős.

Ők is pusztulnak akkor, amikor a méhek. A különbség csupán annyi, hogy értük senki nem kongat lélekharangot.

Ahogy a szakember fogalmaz:

Ha a vadméheket,  lepkéket és egyéb megporzó rovarokat ismerő néhány kutató mondja, hogy baj van, az még a legjobb esetben sem éri el a társadalom ingerküszöbét.

De ha holnap drágább lesz az akácméz, mert kevés a mézelő méh, az már talán felhívja az emberek figyelmét a problémára. Mert tényleg nagy a baj, a háziméhek pedig csak a jéghegy csúcsa, ahogy csökken a viráglátogató rovarok faj- és egyedszáma, úgy lesz egyre kisebb a mezőgazdaság termelékenysége.

A bőrünkön ma még nem érezzük, de tartsuk szem előtt: az ökoszisztéma, a természet minket (is) ellátó rendszere addig épülget lefelé, amíg egyszer egy pillanat alatt összeomlik. Mint az otthonunk földrengéskor.

(Kiemelt kép: Michel Rauch/Biosphoto)