Tudomány

Hatalmas emberi kolóniát láthatna el energiával a Titán

A legtöbb embernek a Mars jut eszébe, ha egy idegen világ meghódításáról van szó. Úgy tűnik azonban, hogy a Szaturnusz egyik holdja, a Titán is remek hely lenne egy emberi kolónia számára.

Egy új tanulmány szerint a Titánon elég energia van ahhoz, hogy elláson egy 300 millió főből álló kolóniát. Amanda Hendrix, az arizonai Bolygótudományi Intézet munkatársa és Yuk Yung, a Kaliforniai Műszaki Egyetem szakértője új publikációjukban azt írják, hogy a Szaturnusz holdja optimális hely a Naprendszerben egy földön kívüli telep létrehozására.

Földszerű tulajdonságai vannak és vastag az atmoszférája, amely biztosítja a káros sugárzás elleni védelmet, ellentétben bármely másik szilárd felszínű hellyel a Naprendszerben

– írják a kutatók.

Tanulmányukban a szakértők számtalan olyan helyi erőforrást mutatnak be, melyek segíthetnek egy emberi kolóniának. Ilyen az atom-, a kémiai, a víz-, a szél- és a napenergia.

Az atomenergiát már így is használják a mélyűri missziókon, különösen a plutónium-238-at. 88-as felezési idejével ez egy potenciális energiaforrás lehet a Titánon.

Az égitesten található hatalmas metántavak és -tengerek kémiai erőforrásként szintén igen előnyösnek ígérkeznek. A folyadékokat ráadásul “vízerőművek” is hasznosíthatnák. A szakértők úgy gondolják, hogy fenntartható lenne egy olyan rendszer, amely a lejtőn lefolyó metánból nyer ki energiát.

Mivel a felszínen a légmozgások gyengék, a szélenergiáért nagyjából 40 kilométeres magasságba kéne emelkedni. A kutatók szerint a léggömbökre vagy léghajókra szerelt szélerőművek megvalósíthatóak lehetnének.

A leginkább érdekes pont a napenergia. Bár a Titán 10-szer messzebb van a Naptól, mint a Föld, a napelemes technológia fejlődésével a holdon is hasznosíthatóvá válhatnak a szoláris rendszerek. Ahhoz, hogy egy 300 milliós helyi kolóniát ellássanak, az égitest felszínének 10 százalékát kellene napelemekkel befedni – bolygónkon egy 300 millió fős ország energiaellátásához egy megközelítőleg Komárom-Esztergom megyényi naperőmű-rendszer is elég lenne.

A kutatók szerint a Titán természeti erőforrásai számos lehetőséget kínálnak a jövő utazóinak. Nem lehetetlen, hogy egy nap tényleg eljutunk majd erre az idegen világra.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik