Tudomány

Bukott csillagnak álcázhatja magát a viszonylag közeli bolygó

Néha nehéz megkülönböztetni a barna törpéket és a bolygókat. A két típusú objektum ugyanis rendkívül sokban hasonlít egymásra.

A barna törpék olyan égitestek, melyeknek tömege nem elég nagy ahhoz, hogy belsejükben stabilan kialakuljon a magfúzió. Éppen ezért ezen objektumok nem válnak csillaggá, ahhoz viszont túl hatalmasak, hogy bolygóknak nevezzük őket.

Ezen égitestek tehát méretüket tekintve valahol a gázóriások és a csillagok közt helyezkednek el. Ez az átmenetiség pedig nem könnyíti meg az efféle objektumok besorolását.

A Carnegie Tudományos Intézet kutatói új tanulmányukban egy viszonylag közeli égitest vizsgálatának eredményeit mutatták be. A szakértők arra jutottak, hogy a Földtől 21 fényévre található, a Jupiter tömegénél 13-szor nagyobb SIMP J013656.5+093347 (azaz SIMP0136) inkább bolygó, semmint barna törpe.

A csillagászok korábban úgy vélték, ez a hozzánk legközelebb elhelyezkedő barna törpe.

A felfedezés azért jelentős, mert a két égitesttípus közt számtalan különbség van. A barna törpék magjában például rövid deutériumégés zajlik le, míg a gázóriásokéban nem, emellett az objektumok kialakulása is eltérő, sőt, a vörös és infravörös spektrumban is másként festenek.

A barna törpék ráadásul bizonyos idő után lehűlnek és összehúzódnak, így az égitestek korától függően csillaghoz hasonlóan forróak, vagy bolygókhoz hasonlóan hidegek is lehetnek.

Ha a SIMP0136 valóban gázóriás, akkor igen figyelemreméltó. Az égitest valószínűleg egy kóbor bolygó, ami azt jelenti, hogy nincs alárendelve semmilyen csillagnak. Ez jó hír lehet a bolygókutatóknak, ugyanis a magányosan mozgó objektumok atmoszférájának vizsgálata jóval könnyebb, mint a csillagok körül keringő égitesteké. A gazdacsillag fénye ugyanis jelentősen bezavarhat az elemzéskor.

Jonathan Gagné, a tanulmány vezető szerzője szerint annak felismerése, hogy a SIMP0136 sokkal inkább hasonlít egy bolygóra, segíthet a gázóriások légkörének és fejlődésének alaposabb megértésében. Sőt, az idegen világok időjárásának elemzéséhez is hozzájárulhat, ami a földön kívüli létformák utáni kutatásban kifejezetten fontos cél. Igaz, szinte tökéletesen biztos, hogy a SIMP0136-en nincs élet.

Étienne Artigau, a tanulmány társszerzője úgy véli, a kóbor bolygók táborának újabb bővülése azért figyelemre méltó, mert a SIMP0136-en már akkor érzékeltek gyorsan fejlődő időjárási mintázatokat, amikor még úgy hitték, hogy az objektum egy barna törpe.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik