Tudomány

A kreatív embereket szexibbnek látjuk

Egy új kutatás szerint ha az ember kreatívnak mutatja magát, vonzóbbnak tűnhet a potenciális partnereknek.

A vizsgálat során arra kérték az alanyokat, hogy fotók alapján értékeljenek olyan személyeket, akikhez a kutatók egy-egy rövid, kreatív írást társítottak. Az elemzés alapján a kreativitás nem csupán randipartnerként, de barátjelöltként is vonzóbbá alakítja az embert.

Az alkotóerő azonban nem tesz mindenkit azonosan attraktívvá. Christopher Watkins, az Abertay Egyetem szakértője szerint a kreativitás hatásai inkább az átlagos külsejű embereknél mutathatóak ki, semmint a kifejezetten vonzóknál.

Sőt, a Royal Society Open Science-ben megjelent tanulmányból az is kiderült, hogy a férfiak vonzerejéhez többet ad hozzá az alkotóképesség, mint a nőékhez.

Watkins úgy gondolja, utóbbi eredmény azon korábbi kutatásokkal is összefüggésben van, melyek szerint a férfiak kreatív vonásai a nők által kívánatos tulajdonságok – például az intelligencia – jelei lehetnek.

Az új elemzés során Watkins csapatával három kísérletet hajtott végre, a résztvevőknek mindegyik tesztben fotók alapján kellett értékelniük a képeken szereplők vonzerejét. Az egyes kísérletek közt voltak bizonyos specifikus eltérések. Összességében az mondható el, hogy a fotókon különböző megjelenésű személyek szerepeltek, az egyes emberekhez egy-egy nekik tulajdonított rövid írást kapcsoltak.

Hogy egyszerűsítsék a dolgot, az alanyoknak vonzóként vagy kevésbé vonzóként, illetve kreatívként vagy kevésbé kreatívként kellett értékelniük a fényképeken szereplőket. Később a fiatal nők és férfiak az egyének összbenyomását is minősítették.

Mikor egy férfi írását kreatívabbnak ítélték a nők, akkor általában az összbenyomást is jobbnak látták. Ez azt jelenti, hogy az alkotóerő jelentősen növelte az egyébként átlagos külsejű férfiak vonzerejét is.

Két teszt során ugyanakkor a nők esetében a külső játszott nagyobb szerepet a vonzerő egészének elbírálásakor: a jobb megjelenésű nők kreativitásuktól függetlenül jobb értékelést kaptak.

Sőt, az elemzés azt is kimutatta, hogy az átlagos külsejű nők vonzerejének kifejezetten ártott a jobb alkotóképesség.

Érdekesség, hogy az egyik teszt során a kreativitás az átlagos megjelenésű férfiaknak és nőknek is segített, míg az eleve jó külsejűek vonzerejére nem volt hatással.

Bár a vizsgálat végén a kutatócsapat érdekes megállapításokra jutott, Watkins szerint az eredményeket érdemes fenntartással kezelni.

(Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik