Dr. Anna Jordanous, a Számítógépes Tanszék előadója Dr. Bill Kellerel, a Sussexi Egyetem nyelvszakértőjével azon dolgozott, hogy meghatározza az emberi kreativitás összetevőit. Ehhez a kutatók azt vizsgálták, miként beszélnek az emberek a témáról. A szakértők fő célja az volt, hogy a számítógépek számára is használhatóvá tegyék az alkotókészséget leíró rendszert.
A tudósok azt elemezték, hogy az emberek milyen kifejezéseket használnak, amikor a kreativitásról van szó. A szakértők igen sokféle akadémiai és tudományos vita anyagát nézték át, így pszichológiai, művészeti, üzleti és informatikai munkákat is.
Új tanulmányukban végül összefoglalták a gyűjtésalapú kutatásuk eredményeit. Jordanouszék egyedi megközelítése reményeik szerint a számítógépes technológia fejlődését is előmozdíthatja. A kutatók egy viszonylag új tudomány, a mesterséges kreativitás miatt tartják fontosnak a kérdést – a számítógépek alkotóképességét vizsgáló terület a mesterséges intelligencia-kutatást, a kognitív pszichológiát, a filozófiát és a művészeteket is érinti.
A használt szavakat egy nyelvi elemző program segítségével azonosították és csoportosították. Összesen 14 összetevőt találtak, melyek a következők:
- Aktív részvétel és kitartás: állandó reakciók, a kreativitásra gyakorolt szándékos hatás, illetve a problémák esetén is fennálló kitartás.
- A bizonytalanság kezelése: megbirkózás a hiányos, hiányzó, összefüggéstelen, ellentmondásos, nem egyértelmű és bizonytalan adatokkal.
- Szakterületi kompetencia: szakterület-specifikus intelligencia, tudás, tehetség, képesség és szakértelem.
- Általános szellemi képesség: általános intelligencia és IQ.
- Az eredmények generációja: törekvés valamilyen végcélra, eredményre, illetve az igyekezet valami új létrehozására.
- Függetlenség és szabadság: munkafüggetlenség a cselekedetek és döntések feletti kontrollal.
- Szándék és érzelmi érintettség: személyes és érzelmi befektetés, önkifejezés és önmagunk bevonása az alkotói folyamatokba.
- Eredetiség: újdonság és eredetiség, akár egy új tárgy létrehozásával, akár új észrevétel és szemlélet segítségével.
- Haladás és fejlődés: egy folyamat alatt lejátszódó haladás, fejlődés és fejlesztés.
- Szociális interakció és kommunikáció: a munka kommunikálása és reklámozása meggyőző és pozitív módon.
- Spontaneitás/Tudat alatti feldolgozás: gyors reakciók, illetve annak a felismerése, hogy nem kell az egész folyamatot ellenőrzés alatt tartani, bizonyos elemeket elég tudat alatt irányítani.
- Gondolkodás és értékelés: a lehetséges megoldások összegyűjtése, értékelése, és a legtökéletesebb kiválasztása.
- Érték: olyat alkotni, melyet mások is elismernek, melyet nem hozhat létre akárki.
- Változatosság, divergencia és kísérletezés: különféle ötletek létrehozása, összehasonlítása, kiválasztása, elfogulatlan próbálgatása.
A Jordanous csapata által azonosított összetevők a tervek szerint a számítógépek alkotókészségének mérését fogják szolgálni. A pontok remélhetőleg a mesterséges intelligencia fejlesztésében is nagy segítségre lesznek, hiszen a 14 pontból álló rendszerrel elviekben létrehozható egy kreatív rendszer alapja.
(Via: University of Kent)