Tudomány

A tudomány szerint nem érdemes délelőtt 11-nél korábban órát tartani

alvó-diák (alvás, )
alvó-diák (alvás, )
Egy új tanulmány szerint nincs sok értelme a délelőtt 11 előtt kezdődő tanóráknak. Mivel a fiatalok kognitív funkció nem járnak csúcsra a korai órákban, érdemes lenne délben, vagy csak délután 1-kor elkezdeni a tanítást.

Nyílt Egyetem és a Nevadai Egyetem új tanulmánya alapján a diákok átlagosan délelőtt 11 és este fél 10 közt tudnak a leghatékonyabban tanulni.

A vizsgálat során 190 első- és másodéves hallgató adatait vizsgálták meg. A résztvevőknek egy kérdőívet kellett kitölteniük, melyben tanulási és alvási szokásaikkal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. Az alanyoknak azt is le kellett írniuk, saját véleményük szerint a nap melyik szakaszában teljesítenek a legjobban.

Fontos leszögezni, hogy a kutatásban csak a hallgatók saját válaszait használták fel, a kérdőíven kívül más eszközt – például képalkotó berendezést – nem alkalmaztak.

A résztvevők közül kétszer annyian vallották magukat éjszakai embernek, mint reggelinek. Ez is jelzi, hogy a hallgatók sem mind egyformák. Éppen ezért a szakértők tanulmányukban elismerték, nincs olyan kezdési időpont, amely minden egyes diáknak megfelelne.

Paul Kelley, a Nyílt Egyetem kutatója és az analízis vezetője szerint az eredmények alapján felvetődhet a kérdés: vajon a hagyományos egyetemek miért kezdik meg az órákat reggel 9 előtt, ha ezzel jelentősen csökkentik a hallgatóik teljesítményét?

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a korai kezdés mind az oktatási intézményekben, mind a munkahelyen megnehezítheti a fiatalok dolgát, mivel zavarja a fiatal felnőttek biológiai óráját. A megfelelő órakezdés pedig kulcsfontosságú lehet az egyetemisták alvása, egészsége és teljesítménye szempontjából.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik