Tudomány

Nem ismerték a számírást, mégis mérnöki zsenik voltak a pueblók

Mai szemmel nehéz elhinni, hogy valaki az írott számok és az írott nyelv ismerete nélkül komolyabb épületeket alkosson. A pueblo indiánok mégis megoldották a lehetetlennek tűnő feladatot.

Az Arizónai Állami Egyetem kutatói valami elképesztő felfedezésre jutottak: az Egyesült Államok délnyugati területén található ősi pueblo kultúra lakói képesek voltak írott nyelv vagy számrendszer nélkül is létrehozni összetett építményeiket.

Sherry Towers, az egyetem matematikusa éveket töltött a coloradói Mesa Verde Nemzeti Park területén található Naptemplom nevű régészeti lelőhely tanulmányozásával. A szakértő az 1200-as években létrejött komplexum elemzése közben fedezte fel a pueblo indiánok zsenialitását.

Tower szerint a terület igen fontos volt az egykori csoport számára, számtalan jelentős eseményt ünnepeltek meg itt – így például a napfordulókhoz kötődő csillagászati megfigyeléseket. Ahogy a kutató alaposabban megfigyelte az itt található építmények struktúráját, különös mintákat azonosított.

A helyszíni szemléim során észrevettem, hogy bizonyos mértékek folyamatosan vissza-visszatérnek

– állapította meg a szakértő. Towers hozzátette, mikor felfedezte, hogy az építmény több geometriai alakzatot is tartalmaz, úgy döntött, részleteiben is megvizsgálja a szerkezetet.

A kutató által azonosított alakzatok sokak számára ismerősök lehetnek: egyenlő oldalú háromszögek, négyzetek, szimmetrikus derékszögű háromszögek, derékszögű háromszögek és aranytéglalapok, melyeket már az ókori görög és egyiptomi építészek is előszeretettel használtak kellemes arányaik miatt.

Az ősi pueblók azonban nem ismerték sem az írott számokat és nyelvet, sem az iránytűt, sem a vonalzót, egyszóval szinte semmit, ami a tervezésben segíthette volna a munkájukat.

Hihetetlen, de a fentiek nélkül is szinte tökéletesen meg tudták alkotni a formációkat, a hibaarányuk nem egészen egy százalék volt.

Ez az, amit különösen elképesztőnek találtunk. A helyszín építészének zsenialitását nem szabad alábecsülni

– jelentette ki Towers. A kutató szerint ha ma valakit megérnének, hogy az egykori pueblók technológiájával – azaz bottal és kötéllel – pontosan rekonstruálja az építményt, nem túl valószínű, hogy az illető sikerrel járna – különösen akkor, ha még csak nem is jegyzetelhet.

Towers kutatásai során azt is észrevette, hogy a komplexumot egy gyakran használt, valamivel több mint 30 centiméter hosszú mértékegység segítségével alakították ki. A szakértő csapatával kimutatta, hogy a Naptemplom geometriai alakzatai egy másik ősi pueblo szertartási helyszínen, az Új-Mexikó területén található Pueblo Bonito (“Gyönyörű falu”) területén is feltűnnek.

Towers hozzátette, annak igazolására, hogy ott is megjelent-e a Nagytemplomnál azonosított mértékegység, további elemzésekre lesz szükség

(Via: Past Horizons)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik