A XX. század elején egész Európában jócskán megnőtt az egyetemet végzett diplomások száma, ám a magas képzettséget igénylő állások száma csak lassan változott. A problémán a felsőoktatási intézmények felvételi keretszámainak korlátozásával próbáltak segíteni. Magyarországon az első világháború után tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az elcsatolt területekről számos értelmiségi költözött az anyaországba, miközben a lehetőségek minimálisra szűkültek.
Megjelentek az egyetemeken a frontról visszaérkezett, politikailag jelentősen radikalizálódott diákok is, a kiéleződött “konkurenciaharc” pedig számos diákot zsidó társaik ellen fordított – tanáraik és a közhangulat hathatós támogatásával – írja Varannai Zoltán a Rubicon Online-on.
Numerus clausus
A kormányzat pedig úgy gondolta az értelmiség gondjait orvosolni, hogy a bázisát alkotó jobboldali érzelmű középréteget támogassa, és potenciális ellenfeleit kirekessze a magasabb képzettséget követelő állásokból. Ezért született meg 1920. szeptember 26án numerus clausus (zárt szám) néven ismert törvény, amelyet a Teleki-kormány 1920. szeptember 28-án léptetett életbe.
A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.
[…]
Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.
Tarthatatlan volt
A szöveg nem említi a zsidóságot, de végrehajtási utasításának lábjegyzetében külön nemzetiségnek tüntették fel, a felvétel elbírálását pedig az egyetemi karok professzorainak kezébe adták, ahol ekkor szélsőjobboldali szellem uralkodott. Miközben az egyetemi hallgatók létszáma nem csökkent a húszas években, a zsidó származású diákok aránya az 1918–19-es 36,1 százalékról az 1927–28-as tanévre 8 százalékra esett vissza.
Az indulatok elültével, a pénzügyi helyzet megszilárdulásával, 1925 után azonban napirendre került a numerus clausus zsidóellenes élének tompítására. Ezt szorgalmazta a Népszövetség is, elsősorban a Trianoni békeszerződés kisebbségvédelmi rendelkezéseire hivatkozva. Az ügy kivizsgálására létrehozott bizottság végül elfogadta Klebelsberg Kuno kultuszminiszter magyarázatát.
Visszaüt a törvény
Bethlen István miniszterelnök az Egységes Párt 1927. október 19-ei értekezletén jelentette be:
E törvény intencióját, szociálpolitikai jelentőségét megszüntetni ugyan nem akarjuk, de ki kell küszöbölni belőle azokat az intézkedéseket, amelyek a magyar állampolgárok egy részénél már évek óta igen nagy visszatetszést és ellenszenvet váltottak ki, s amely kérdés a Népszövetség előtt is szóba került.
Másnap Klebelsberg hozzátette:
Mindenekelőtt a törvény harmadik szakaszát fogjuk hatályon kívül helyezni, amely a hazai zsidóság szemében állandó sérelem, mert azt mint nemzeti kisebbséget kezelik. […] Ha az elszakított területeken élő magyar kisebbségek mostoha helyzetükről és sérelmeikről panaszkodnak, mindig a numerus claususról szóló magyar törvényre történik hivatkozás olyan értelemben, mintha felekezeti kisebbségeinkkel mi is igazságtalanul bánnánk.
A módosítást végül 1928-ban fogadták el, ezzel a numerus clausus kikerült a belpolitikai élet mindennapos problémái közül, s a kérdés külpolitikai vonatkozásai is megoldódtak.
(Kiemelt kép: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára /Klösz György)
