Tudomány

A boldog tehén a jó tehén

Egy új kutatásban tehenek vérét és tejét vizsgálták. Az állatok eközben naponta kaptak olyan infúziót, melyben egy, a boldogságukat is növelő kémiai anyag volt.

A kalcium igen fontos az ember számára, így a megfelelő utánpótlás is elengedhetetlen. Az elem nagy mértékben van jelen a tejtermékekben, éppen ezért a sajtok, joghurtok és hasonló élelmiszerek tökéletes kalciumforrást biztosítanak. Sok tehén azonban nem tud megfelelő mennyiségű tejet termelni egy betegség, az úgynevezett hypocalcaemia miatt, mely elsősorban közvetlenül a szülés előtti és utáni időpontban fenyegeti az állatokat.

A hypocalcaemia immunológiai problémákat okoz, ráadásul a termékenységet is csökkenti. Ezek a rendellenességek mind hatással vannak arra, hogy egy gazda mennyi tejet tud eladni – így a kór komoly gazdasági károkat is eredményez. Az utóbbi időkben több kutatócsoport is megpróbálta a betegség gyógymódját megtalálni, a megelőzés azonban kisebb figyelmet kapott.

Korábban már egereknél bebizonyították, hogy a szerotonin – amely anyag a boldogságra is hatással van – jelentősen növelheti a vér kalcium-szintjét. A Wisconsin-Madison Egyetem szakértői ezért létrehoztak egy kísérletet, melyben napokon át adagolták a szerotonint 24 tejelő szarvasmarhának. A vizsgálatban két igen gyakori fajta, a holstein-fríz, illetve a jersey tehenek vettek részt.

Különös módon a kezelés ellentétesen hatott a két fajtára. Míg a holstein-fríz esetében a vérben megnőtt, a tejben pedig csökkent a kalcium-szint, addig a jersey-nél épp fordítva történt. Mindkét típusnál igaz volt viszont, hogy sem a tejtermelés, sem a táplálékfelvétel, sem a szoptatáshoz szükséges hormonok száma nem nőtt meg a szerotonintól. Az infúzió tehát a minőségre, és nem a mennyiségre volt hatással.

A kutatók következő célja így az, hogy megvizsgálják, pontosan miért is befolyásolja a szerotonin a kalcium-szintet. A szakértők emellett azt is szeretnék megtudni, hogy létrehozható-e hypocalcaemiát megelőző szer az anyag felhasználásával.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik