Emese régi, magyar női név – a XVIII. században, Anonymus történeti művének újrafelfedezésével robbant be a köztudatba. Álmos vezér édesanyjaként ismerjük, akinek álmában a Turul jövendölte meg, hogy méhéből nagy dinasztia származik majd.
Emese és Eunodbilia
III. Béla király névtelen jegyzője így ír:
Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, amint azt fent mondtuk, hosszú idő után Magóg király nemzetségéből volt Szkítia legnemesebb vezére, aki feleségül vette Dentümogyerben Eunedubelianus vezér lányát, Emese nevezetűt. Tőle született Álmos nevű fia. Őt egy isteni közbeavatkozás révén nevezték el Álmosnak, mivel várandós anyjának álmában egy sólyomforma isteni látomás jelent meg, aki mintegy hozzáérkezvén megtermékenyítette, és feltárta előtte, hogy méhéből folyam indul, és ágyékából dicsőséges királyok származnak, de nem saját földjén fognak sokasodni. […] az ő eredete álomtól jövendöltetett, ezért hívták Álmosnak.
Ez az úgynevezett Turul-monda, amit a Képes Krónika is ránk örökített egy aprócska, de témánk, azaz Emese szempontjából nagyon is fontos különbséggel:
Ügyek fia Előd Eunodbilia lánytól Szkítiában fiút nemzett, akit Álmosnak neveztek ama esemény miatt, mert anyjának, amikor az várandós volt, álmában egy madár, mintegy sólyom formájú, hozzá jővén feltárta, hogy méhéből folyam indul, és nem az ő földjén fog sokasodni. Ez pedig azért volt, mert az ő ágyékából dicsőséges királyok származtak. […] az ő eredete álomtól jövendöltetett, ennélfogva Álmosnak nevezték el…
Az apát most hagyjuk, hogy Ügyek fia Előd, vagy maga Ügyek. Nézzük az édesanyát: Emese, vagy Eunobdilia? A kérdést korábban hosszasan fejtegette a 24.hu-nak Szabados György történész, a részletek itt olvashatók – most csak a konkluzióra koncentrálunk.
Ünődbeli
Az Emese név egyedül Anonymusnál jelenik meg, rajta kívül történetíróink ragaszkodtak az Eunodbiliához – Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész szófejtése alapján eredetileg Ünődbelinek hangozhatott. Akár a Csodaszarvas-mondára is gondolhatunk ebből, de az már a jelképes beszéd sokszor értelmezhetetlen világába vezetne.
Az általunk ismert első magyar történetírói munka Anonymus Gesta Hungaroruma a XII. és a XIII. század fordulójáról származik. Tudjuk viszont, hogy Anonymus gestájával ellentétben a ránk maradt krónikák évszázadokon keresztül tartó alkotás eredményei, amely a XI. század második felében az elveszett Ősgesta megírásával kezdődött. Ezért tehát korántsem biztos, hogy a turul-monda korábbról ismert változatát foglalták előbb írásba.
Mire akarunk kilyukadni? Biztosan semmit nem állíthatunk, de feltételezhető, hogy
Félreértés magyarázhatja
A latinul ránk maradt Turul-monda első magyar fordítása 1559-ben jelent meg Székely István tollából:
Az Eleudnak felesíge az Enodbilia asszon, az ő terhes volta korába, ki álmába ímést látta vala. Hát íme egy igen szíp Soliom a’ feiet az ő kebelébe haitotta kinek nyuguvásának gyöniörűsígiből, az ő méhéből egy nagy szíp folyó patak folyamék ki, ki nagy bősígel egy idegen földre mind alá folya, holot meg gyűlvén nagy széllyel mind el lepé a’ földet.
E nyelvjárásban az ímés megfeleltethető az émésnek. A történészi feltételezés szerint tehát Anonymus Eunobdilia émésben látott „álmát” a korábbiakkal ellentétben úgy értelmezte, hogy Emese látott álmot. De nem kerülte meg az Eunodbiliát sem, ebből faragta Emese édesapját, Eunedubelianust.
No, jó. Most már csak az a kérdés, hogyan “keverhette” a mester a latin és a magyar szavakat? Megint csak feltételezés. Anonymus minden bizonnyal ismerhette az Ősgesta latin szövegét, III. Béla udvarában pedig nyilván a magyar szájhagyomány útján is értesült az Árpádok eredetmondájáról.
Úgy vélhette, saját értesülései a pontosabbak, de a történeti munkát sem hagyhatta figyelmen kívül, így kissé “belenyúlt” a történetbe. Pusztán jó szándéktól vezérelve az Eunobdilia szót hímneműsítve a lányból apát kreált, az émésből pedig megalkotta Emese nevét.
Miért mégis az Emese terjedt el? Anonymus gestája 1746-os első kiadása előtt csaknem két és fél évszázadig lappangott. Ekkor azonban berobbant a köztudatba, és színes mondavilága erősen ihlette a XIX. században újjáéledő nemzeti öntudatot. Akárcsak párducon Árpád alakja, akit ugyancsak a Névtelennek köszönhetünk.
Végezetül megismételjük: mindez egy olyan eszmefuttatás, ami a fellelhető tények alapján következtethető, ahogy a történész mondja: akár így is történhetett. Végeredményben pedig akár Emeseként, akár Ünődbeliként tisztelték őseink, az asszonyt mindenképp a magyarság “ősanyjának” tekintjük.
