Tudomány

A NASA szuper-űrtávcsövével keresnék meg a rejtélyes 9. Bolygót

A Hubble utódját 2018-ban fogják fellőni. Fő feladata az első csillagok felkutatása és a galaxisok, bolygórendszerek kialakulásának tanulmányozása lesz.

A Forbes szerint a kutatók a NASA új szuper-űrttávcsövével, a James Webb Űrteleszkóppal (JWST) szeretnék megerősíteni a rejtélyes 9. Bolygó létezését. A JWST elsődleges feladata egyébként az ősrobbanás után megszülető első csillagok azonosítása, a galaxisok és bolygórendszerek kialakulásának tanulmányozás és az élet eredetének kutatása lesz.

A 9. Bolygó elméletével Dr. Michael Brown, a CALTEC csillagásza állt elő. (Egyébként ő volt az, akinek kutatásai a Plútó „lefokozását”, bolygóból törpebolygóvá való visszaminősítését is elindították.) Brown a Naprendszer határvidékén található aszteroidamező, a Kuiper-öv kisebb égitestjeinek mozgását elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a közelükben egy nagy tömegű, eddig azonosítatlan bolygónak kell lennie.

„Ha megtaláljuk a bolygót, a JWST segítségével minden kis részletét megismerhetjük majd. Az elméletek szerint a 9. Bolygó meglehetősen nagy, de annyira messze van tőlünk, hogy a földi telepítésű távcsövekkel hiába keresnénk” – mondta a lapnak nyilatkozva Stefanie Milam, a JWST-projekt helyettes vezetője.

A 8,8 milliád dolláros költségvetésű projekt keretében a JWST több ismert bolygóról, köztük a Marsról is készít majd az eddigieknél jóval nagyobb felbontású felvételeket, lehetővé téve, hogy még jobban megismerhessük a Föld közvetlen környezetét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik