Tudomány

Még többe kerül a Hubble utódja

A James Webb űrteleszkópot a legújabb számítások alapján 2018. októberében állíthatják pályára. Azután láthatnak el a csillagászok a Világegyetem keletkezéséig.

Az amerikai űrkutatási hivatal mintegy 8,7 milliárd dollárra becsüli a James Webb űrteleszkópnak (JWST), a Hubble űrtávcső utódjának a költségeit, amely várhatóan 2018 októberében állhat pályára.

“Ez az összeg a JWST teljes költsége, beleértve a fejlesztését, az elindítását, ötévi üzemeltetetését és a tudományos kutatásokat” – közölte elektronikus levelében Trent Perrotto szóvivő.

Februárban a NASA számvevője, Paul Martin a kongresszust még arról tájékoztatta, hogy az új űrtávcső költségei jelentősen meghaladták az eredetileg tervezett 3,5 milliárd dollárt – 660 milliárd forint- , és az akkori becslések szerint elérték a 6,5 milliárd dollárt, 1226 milliárd forint.

A NASA többször is elhalasztotta az indítás időpontját, amelyet eredetileg 2013-ra terveztek.

Júliusban a JWST kudarcot szenvedett a kongresszusban, ahol a képviselőház egyik bizottsága a NASA költségvetését az űrtávcső költségei nélkül szavazta meg. A jelentős költségvetési megszorítások jegyében történt döntést még egy másik bizottságnak, a teljes képviselőháznak és a szenátusnak is jóvá kell hagynia.

A JWST a csillagászat valamennyi területén és a világűr történelmének valamennyi időszakában végez megfigyeléseket, az ősrobbanástól az emberi életre alkalmas bolygókat tartalmazó galaxisokig és naprendszerekig.

Ez lesz a valaha a világűrbe eljuttatott legnagyobb űrtávcső, legfontosabb lencséjének az átmérője 6,5 méter, azaz a Hubble távcsőének közel háromszorosa lesz.

Az űrtávcső, amelyben tíz új technológiát is alkalmaznak, négy rendkívüli pontosságú tudományos berendezést, közöttük egy infravörös kamerát és az optimális működése érdekében igen alacsony hőmérsékleten tartott spektrométert – is magában foglal. Tízéves működésre tervezik.

Az 1990-ben felbocsátott, a csillagászatot forradalmasító első űrtávcső, a Hubble – 2009-es korszerűsítése óta – az ősrobbanás utáni 600-500 millió évig visszamenőleg képes a világűr működését tanulmányozni.

A JWST, amely hatszor annyi fény befogására képes, Univerzumunk keletkezéséig képes lesz visszatekinteni. A Földtől 1,5 millió kilométernyire fog földkörüli pályán keringeni, jóval messzebb, mint a Hubble.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik