Tudomány

Következtetni lehet a DNS-ből a szüzesség elvesztésének időpontjára

Ha hinni lehet az Amerikai pite történetének, a szüzesség elvesztése csupán a körülményeken, a szerencsén és az illető szociális helyzetén múlik. Csakhogy úgy tűnik, a vígjátéknak nincs igaza.

A Cambridgei Egyetem kutatói 38 olyan gént azonosítottak, amelyeknek köze lehet a szüzesség elvesztéséhez. Ezek közül néhányan a nemi hormonok és a pubertás megjelenésével állnak kapcsolatban, míg mások a személy viselkedésével.

A kutatásban első körben több mint 125 ezer egyesült királyságbeli ember genomját vizsgálták, ezután további 241 ezer személy következett az Egyesült Államokból és Izlandról.

Az adatok alapján a szakértők azt állapították meg, hogy a szüzesség kései elvesztéséért felelős gén az ingerlékenységgel, míg a korai élményhez kapcsolódó gén a kockázatvállaló magatartással és a gyermekvállalási hajlandósággal is összefüggésben áll. A kutatás alapján a két gén jelentősen befolyásolja a viselkedést, így a szüzesség elvesztésére is hatással van.

A kutatás vezetői úgy gondolják, az első szexuális tapasztalathoz kapcsolódó életkor öröklődő lehet, az azt befolyásoló gének a jelenség negyedéért lehetnek felelősek.

Ugyanez a csoport korábban már készített egy tanulmányt, amely szintén a szüzesség kérdésével foglalkozott. Az akkori publikáció azt bizonyította, hogy az korán megkezdődő nemi aktivitás és a gyenge tanulmányi eredmények, valamint a rossz fizikai- és mentális egészség közt kapcsolat van.

A kutatók természetesen elismerték, hogy a gének mellett más tényezők is komoly szerepet játszanak a szüzesség elvesztésében. Sőt, az olyan társadalmi normák, mint amilyen a vallás, akár sokkal nagyobb hatással is lehetnek.

Bár nem vagyunk teljes mértékben a génjeink rabjai, a kutatók mégis bíznak benne, hogy az eredmények használhatóak lesznek az egészségügy számára.

(Via: IFL Scnience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik