József ötvenéves, azt állítja, élete során háromszor is átélt halálközeli élményeket. Először 19 évesen, amikor egy ejtőernyős ugrásnak kis híján tragikus vége lett. Nyolcszáz méter magasból ugrottak, de József kivételesen másnak az ejtőernyőjét használta.
Normál esetben ilyen magasságból öt másodpercnél többet nem szabadna zuhanni, viszont az én ernyőm nem nyílt ki, ezért 10 másodpercig tartott a szabadesés, mire az utolsó pillanatban sikerült kinyitni az ejtőernyőt. Miközben zuhantam, lepergett az életem, olyan volt, mintha mondjuk egy ezer képes archívumból diavetítést készítettek volna nekem. Nem folyamatos filmet láttam, hangokkal, illatokkal, hanem képeket az életemből, 3 hónapos koromtól kezdve az akkori időpontig.
Ekkor még nem foglalkoztatta különösebben a dolog, örült, hogy élve megúszta. Később azonban még kétszer volt része hasonló tapasztalásokban. 2012-ben fél éven belül két motorbalesete is volt. Először megúszta sérülések nélkül, mivel tél lévén rendesen fel volt öltözve protektoros ruhába. Az élmény nagyon hasonló volt a fiatalon átéltekhez. Lepergett az élete, és felülről, úgy három-négy méteres magasságból látta saját magát, és a körülötte történteket. Másodjára azonban a baleset már sokkal súlyosabb volt.
Az orvos azt mondta, tulajdonképpen nem is kellene már élnem, mert az ütközés olyan erejű volt, mintha 80 km/h-val belerohantam volna egy betonfalba. Nyolc bordám eltört, amik elől-hátul átszúrták a mellhártyámat, hosszában eltört a medencém is, és leszakadt néhány izmom.
József életét az mentette meg, hogy a hátán cipelt egy hátizsákot, amiben volt egy laptop és egy esőkabát. Ez a kis pakk gerincprotektorként funkcionált, ezért „csak” deréktól lefelé tört össze a teste.
Ez a halálközeli élmény sokkal intenzívebb volt a többinél. Itt is megvolt, hogy kívülről, a magasból néztem le saját magamra, láttam, hogy mi történt, és történik, hogy a gázoló odarohan hozzám, hogy letépje a fejemről a sisakot, én pedig kiabálok vele, hogy ne tegye! Megszűnt a tér és az idő, és jött egy kellemes, jóleső érzés, olyan jó, hogy megtartanád ezt a pillanatot életed végéig. Aztán következett az alagút a fényes ponttal a végén, de valahogy úgy éreztem, hogyha ezen most átmegyek, akkor nem fogok tudni visszajönni. Ezért elkezdtem kézzel-lábbal kapaszkodni, hogy nehogy már, nekem még sok dolgom van! Akkor érettségizett a lányom. Majd mintha egy belső hang vagy nevezhetjük akárminek, rám szólt volna, hogy te jó ember vagy, neked még feladataid vannak, menjél vissza!
A férfi leszögezte, nem hívő ember, és az élmények hatására sem tért meg. Ésszerű magyarázata viszont nincs a történtekre, és pontosan tudja, hogy a racionalitásnak és a józan észnek teljesen ellentmondanak az átéltek.
Józseféhez hasonló történetet ezret és egyet lehet olvasni, hallani. 1975-ben magyarul is megjelent a Raymond Moody amerikai pszichiáter által jegyzett könyv, amiben 150 páciens számolt be halálközeli élményeiről. Nemrég pedig R. Kárpáti Péter rendezésében elkészült egy nyolcrészes magyar dokumentumfilm sorozat, Élet az élet után címmel, illetve ez alapján egy kétkötetes könyv magyarok klinikai halál állapotában átélt élményeiről.
A film egyik részében például egy lány arról mesél, hogy erős menstruációs vérzés következtében összeomlott a keringése, amikor a férfi élményeihez hasonlóan
Paulinyi Tamás pszí-kutató szerint bár a tudományos világ jelentős része mereven elzárkózik ettől a témától, a halálközeli élmények létezése koránt sem tekinthető fehér foltnak vagy a haldoklók illúziójának.
A tudományos parapszichológia régóta tisztában van azzal, hogy a tudatunknak vannak tér-időn kívüli észlelései és hatásai. Amivel én foglalkozom, a telepátia és a megérzések területe, azt bizonyítják, hogy képesek vagyunk tér-idő függetlenül észlelni, vagyis ezek az élmények nem vezethetők vissza agyi folyamatokra.
A szkeptikusok gyakran az oxigénhiányos állapottal magyarázzák a halálközeli élményeket, ám a pszí-kutató ezt is megcáfolja.
Léteznek olyan műtétek, helyzetek, amikor bizonyítottan nincs agyi tevékenység, és ilyenkor a mai materiális pszichológia és biológia szerint semmilyen tudattevékenységre nem vagyunk jogosultak.
A halálközeli élmények egy része ráadásul visszaigazolható – folytatja Paulinyi Tamás. Gyakran hallani ugyanis olyanról, hogy bár az illető teste agyfunkciók nélkül hever a műtőasztalon, tisztán érzékeli az újjáélesztés körülményeit, illetve olyanokat is észlel, amiket kitalálni sem lehet. Látja például a műtőlámpa tetején felejtett csavarhúzót vagy éppen utólag el tudja mesélni, hogy a szomszédos helyiségben kik voltak kiírva műtétre.
Ha ilyen információk birtokában vagyunk teljesen felesleges biológiai magyarázatokat keresni, illetve agyi érzékelésről beszélni. Az érzékszervek ilyenkor nem működnek, műtét közben egyébként is többnyire be van hunyva az ember szeme.
A miértekre azonban a tudományos parapszichológiának sincs konkrét válasza, csupán elképzeléseik vannak. Meglátásuk szerint fizikai valónkban egy teljesen más tudati szinten működünk.
Jelen pillanatban is észlelni tudjuk a jövőt, csak az éber tudatállapotunk képtelen arra, hogy belelásson magasabb dimenziójú tudatfolyamatokba.
Dr. Bárdos György, az ELTE Élettani és Neurológiai Tanszékének docense abszolút az élettan és a biológia oldaláról közelít a témához. A halálközeli élmények létezését azonban ő sem cáfolja, sőt.
Nagyon sok irodalmat olvastam a témában, és egyértelműen az a véleményem, hogy a tapasztalatok létezése felől semmi kétség. Jó kérdés persze, hogy abból, amit a visszatérők mesélnek mennyit éltek át akkor, illetve mennyi, amit a régebbi emlékekből emelnek be.
Bárdos tizenöt évvel ezelőtt maga is tervezett egy tudományos kutatást a halálközeli élményekről, meg is pályázta a rá való anyagi fedezetet, ám ezt akkor visszautasították, mondván, nincs elég publikációja a témában.
Lehetne ezt a területet tudományos módszerekkel vizsgálni, hiszen ha szórványosan is, de léteznek adatok, amik azt mutatják, hogy igenis felmutatható valamiféle agyi aktivitás, olyan határesetben, amilyen egy halálközeli állapot.
– mondja a docens.
Korábban biológiailag bizonyították, hogy az oxigéntartalom hirtelen csökkenése vagy a véráramlás megváltozása, generálhat ilyen élményeket. A lebegés és boldogság érzésre pedig magyarázat lehet, hogy az oxigénhiányos állapot először az agy azon területén szűnik meg, ahol a fájdalomérzékelés zajlik, így amikor a fájdalom eltűnik, bekövetkezik a boldogságérzés. Illetve ugyanezen okból megszűnik a testérzékelés is, ami magyarázat lehet a lebegésérzetre – folytatja György.
Egy időben olyan idegrendszeri átvivő anyagokat keresgéltek az agyban, amik halálközeli élmények közben felszabadulnak. Találtak is egy vegyületet, ami speciálisan azokhoz a sejtreceptorokhoz kötődik, amik hasonló élményeket kiváltó kábítószereket is felfognak. Azt gondolták, megvan a válasz a miértekre. Aztán ez egyszer csak eltűnt a szakirodalomból, és most sehol sem lehet megtalálni.
Hogy mindez csak blöff volt vagy később bizonyították az ellenkezőjét, azt a docens sem tudja.
A klinikai halál állapotában “látottakat” úgy magyarázza, hogy ilyen élettani helyzetben az ember sok olyan dolgot lát, amit normál esetben nem vesz észre. Mondjuk egy lámpán visszatükröződő arcot vagy a csempéről visszatetsző történéseket. A hiányzó részeket pedig szerinte a memóriából pótolják az átélők.
Egyetemes magyarázat tehát továbbra sincs a jelenségre, és Paulinyi Tamás úgy véli, a közeljövőben nem is lesz. A történetek azonban egyre csak gyűlnek, R. Kárpáti Péterhez folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb megdöbbentő beszámolók, így várhatóan nemsokára megszületik az Élet az élet után című sorozat harmadik kötete.
