Tudomány

Stephen Hawking nevezte el a felrobbant űrsikló utódját

A Virgin Galactic „folyamatos teszteléssel” igyekszik elejét venni az újabb tragédiának.

Az elmúlt hónapokban egymást érték az űrrepüléssel kapcsolatos szenzációk, de a szektor egyik úttörője, a Virgin Galactic háza tájáról csak kevés hír érkezett. Amióta 2014 októberében SpaceShip Two nevű űrsiklójuk egy tesztrepülés során felrobbant, és az egyik pilóta életét vesztette, nemigen hallattak magukról – de ez nem jelentette azt, hogy kiszálltak volna az űrversenyből. Épp ellenkezőleg, mérnökeik lázasan dolgoztak a szerencsétlenül járt űrrepülő utódjának megépítésén, amelyet szombaton mutattak be a kaliforniai Mojave űrkikötőben.

Az új űrsiklót korunk egyik legnagyobb elméleti fizikusa, Stephen Hawking tiszteletére VSS Unity-nek nevezték el. Hawking köszönőbeszédében azt mondta, büszke lenne, ha ő is utazhatna a fedélzetén. „Új űrkorszakba lépünk, és én azt remélem, hogy ez egy új egység megteremtéséhez is hozzájárulhat” – hangoztatta a tudós.

A jármű fedélzetén hat utas és két pilóta fér el. A Motherboard úgy tudja, hogy az újabb tragédiákat elkerülendő a cég szakemberei hosszas tesztelésnek vetik majd alá: először alaposan átvizsgálják a hangárban, majd „anyahajójára”, a WhiteKnightTwo nevű szubszonikus repülőgépre kapcsolva tesztelik. Ha minden jól megy, felviszik 13 700 méteres magassága, hogy megnézzék, képes-e hosszú siklórepülés után biztonságban leszállni a kifutópályán. A rakétahajtóműveket csak ezután gyújtják be: a cél az, hogy végül valamivel több, mint nyolcvan kilométeres magasságban kiléphessen az űrbe.

Feltűnő, hogy a cég illetékesei nem adtak meg semmiféle határidőt. „Ez nem lóverseny” – írták közleményükben, hangsúlyozva, hogy az első repülést „folyamatos tesztek” készítik majd elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik