Tudomány
virgin-galactic-2 (Array)

Emberi hiba okozta a Virgin űrrepülőgépének katasztrófáját

Dávid Imre
Dávid Imre

városlakó. 2015. 07. 30. 08:30

A SpaceShip Two azért zuhant le, mert az egyik pilóta véletlenül rossz kart húzott meg.

A Guardian szerdán az Egyesült Államok Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottságának vizsgálatára hivatkozva azt írta, emberi hiba okozta a Virgin Galactic űrrepülőgépének tavaly októberi katasztrófáját. Mint kiderült, Michael Alsbury, a SpaceShip Two egyik pilótája rosszkor aktiválta a fékezőrendszert. Alsbury életét vesztette a balesetben.

A lap Peter Siebold, a legénység másik tagjának tanúvallomását is ismertette. Ő még idejében katapultálni tudott, így saját szemével nézhette végig, ahogy darabokra robban az űrrepülő. Mivel maga is súlyos sérüléseket szenvedett, nem tudta bekapcsolni az oxigénellátását, és egy időre eszméletét vesztette. Amikor újra magához tért, még mindig szabadesésben zuhant a föld felé. Ismét elájult; végül az automatikusan kinyíló ejtőernyő rántása térítette magához.

virgin-galactic-1 (Array)A SpaceShip Two – még egyben (Fotó: AFP/Mark Greenberg)

A bizottság keddi meghallgatása után hozta nyilvánosságra a pilóta beszámolóját. George Whitesides, a Virgin Galactic vezérigazgatója szerint csodával határos, hogy Siebold megmenekült. Komoly, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett: a jobb lába és a kulcscsontja négy helyen tört el, vágások, zúzódások borították a testét és egy ideig látásproblémái is voltak.

A pilóta azt mondta, már a felszállás előtt veszélyesnek tartotta a tesztrepülést, mert nem próbálták ki elég alaposan a meghajtórendszert. Siebold egyébként civilben annak a Scaled Composites nevű cégnek dolgozik, amelyik maga is részt vett az űrrepülőgép megépítésében.

A Virgin Galactic a tragédia ellenére még az idén szeretné újrakezdeni a teszteket. A vállalat célja, hogy olyan űrjárművet építsen, amely képes egyszerre akár hat űrturistát felvinni a sztratoszféra fölé.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.