Vannak, akik szinte mindig önzetlenül, míg mások önző módon viselkednek. A Quartz híre szerint a Yale University két pszichológusa felállított egy, a játékelmélet és a viselkedési közgazdaságtan alapvetéseire támaszkodó matematikai modellt, amely megmagyarázza, mi okozza ezt a markáns különbséget. Mint kiderült, annyi más sajátosságunkhoz hasonlóan, ennek is evolúciós okai vannak.
A játékelmélet egyik alapvető helyzete az ún. „fogolydilemma”. Két, súlyos bűncselekménnyel gyanúsított embert elfognak a hatóságok. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk ellenük, külön cellába zárják őket, és mindkettőjüknek felajánlják, hogy ha a másikra vall, szabadon engedik. Ha mindketten megtagadják a vallomástételt (kooperálnak), enyhébb, ha mindketten a másikra vallanak (defektálnak), valamivel súlyosabb, ha az egyik bemártja a másikat, utóbbi még súlyosabb büntetést kap, társa viszont szabadon távozhat. Ha tehát az egyik defektál, csak ő, ha viszont mindketten kooperálnak, kisebb mértékben ugyan, de mindketten nyernek.
A játékelmélet abból a feltételezésből indul ki, hogy az emberek (ágensek) kivétel nélkül mindig racionális alapon döntenek, de a valóság azért ennél bonyolultabb, hiszen gyakran előfordul, hogy a józan észnek ellentmondó döntéseket hozunk. David Rand, a Yale pszichológiával, közgazdaságtannal, kognitív tudománnyal és menedzserképzéssel foglalkozó adjunktusa és Adam Bear doktorandusz ezért olyan elméleteket is felhasznált a modell elkészítésekor, amelyek az intuíciót is figyelembe veszik, lehetővé téve, hogy az ágensek tudatos és ösztönös döntéseit is vizsgálhassák.
A modellben a fogolydilemma több változata is szerepel, köztük olyanok is, amelyekben az együttműködésre kész partnerrel való kooperáció elutasítását büntették. Rand és Bear arra jutott, hogy azok az ágensek, akiket többször is megbüntettek az önzésük miatt, egy idő után ösztönösen együttműködővé váltak, de csak azokban a helyzetekben, amikor ez az előnyükre vált. Azok azonban, akikben a játékok során kialakult az ösztönös önzés, már kevésbé voltak rugalmasak – akkor sem voltak hajlandók együttműködni, amikor ez egyértelműen hasznos lett volna a számukra.
„Azt találtuk, hogy a külső körülményektől függetlenül, az evolúció mindig azoknak az ágenseknek kedvez, amelyek (i) minden esetben ösztönösen defektálnak vagy (ii), vagy annak ellenére, hogy ösztönösen inkább együttműködnének, képesek tudatosan defektálni, ha ezt kívánja az érdekük – írták a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent tanulmányukban a szerzők. – Az általunk felvázolt modell egyértelmű magyarázatot ad arra, hogy mi az oka annak, hogy többségünk tudatosan inkább az önzést választja.”
Rand szerint a modell a biológiai és kulturális evolúció törvényszerűségeit tükrözi, azt mutatja meg, hogy az egyes emberek mely mintákat tartják a saját túlélésük szempontjából kifizetődőnek. „Körülnéznek, és megvizsgálják, kik azok, akik jól élnek, aztán lemásolják az általuk kiválasztott mintaképek stratégiáját” – foglalta össze.
