Tudomány
carhack-1 (Array)

Bármikor átvehetik az irányítást az autónk felett

Dávid Imre
Dávid Imre

városlakó. 2015. 07. 23. 16:10

A hackerek hozzáférhetnek az internetkapcsolattal ellátott járművek operációs rendszeréhez, feltörhetik az elektronikus zárat, és akár a motort is kilőhetik.

A miden újdonságra fogékony vásárlók világszerte izgatottan várják az Apple és a Google első saját gyártású autóit. Lassan visszavonhatatlanul beköszönt az internetre csatlakoztatott autók – vagy, ahogy a Quartz egyik szerzője fogalmazott, a „guruló számítógépek” – kora, nem véletlen, hogy két biztonságtechnikai szakértő a héten komoly feltűnést keltett azzal, hogy pusztán informatikai eszközökkel leállította egy autópályán haladó autó motorját. „Sorozatos leleplezéseikkel felhívták az autógyártók figyelmét a sürgető problémákra, és hozzájárultak a megfelelő törvényi szabályozás kialakításához” – dicsérte a hackereket a Wired cikkírója.

Mint kiderült, a „behálózott” autók informatikai rendszereiben elképesztően sok biztonsági rés van, amelyeken keresztül a számítógépes bűnözők átvehetik felettük az irányítást. A high-end szórakoztató rendszereket gyártó Harman International Industries egy befektetőknek tartott prezentáció során mutatta be, hogy milyen módszerekkel lehet meghackelni egy ilyen járművet. Ők fejlesztik egyébként azt Apple és a Google autós alkalmazásait is.

carhack-2 (Array)

Mivel az internetkapcsolattal rendelkező autók csak az utóbbi években jelentek meg, a gyártók nemigen törődtek a biztonsági rendszereik fejlesztésével. „Az autóipar nem aggódott a kiberbiztoság miatt” – írta egy ügyfeleinek küldött feljegyzésében David Leiker, a Baird kutatója.

A Harman szerint a hackerek egy sor különféle módszerrel betörhetnek az internetkapcsolattal rendelkező autók számítógépébe. Kihasználhatják például a nyílt forráskódú szoftverek hibáit, a gyári programok biztonsági réseit, weboldalakon, speciálisan kódolt zenefájlokban és mobil applikációkon keresztül telepíthetik az ártalmas programokat. Ezekkel a módszerekkel könnyűszerrel megszerezhetik a tulajdonos azonosítóit, jelszavait és egyéb bizalmas adatait; ki- vagy bekapcsolhatják a klímát, áthangolhatják a rádiót, sőt, akár az elektronikus zárhoz és az önindítóhoz is hozzáférhetnek.

A Harman szakemberei hangsúlyozták, mivel a gyártók egyre több elektronikai kütyüt – a Bluetooth-kapcsolattól a GPS-en át a hangfelismerő és sofőrfigyelő rendszerekig – építenek az autóikba, egyre nagyobb az esélye annak, hogy illetéktelenek átvegyék az irányítást felettük – ami akár súlyos tragédiákhoz is vezethet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.