Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után bevezetett önkény ellen az 1850-es évek végére már egyre többször és egyre hangosabban lépett fel a magyar ifjúság. Az olasz egységért folytatott harcokban a Habsburg Birodalom vesztésre állt, ami felerősítette a függetlenség iránti vágyat Magyarországon is. A pesti diákság 1860 tavaszán a forradalom méltó megünneplésére készült.
A sebesült állapota aggasztó
Résen volt persze a rendőrség is, és bár több szervezőt őrizetbe vett, a demonstrációt megakadályozni nem tudta. Március 15-én a nemzeti viseletet és gyászszalagot viselő egyetemisták gyászmisét akartak mondatni az elesett honvédekért, ám a rendőrség eláltta útjukat a belvárosi és a ferences rendi templom előtt is. A mai Kálvin téri református templomban gyűltek hát össze, majd a ferencvárosi temetőbe indultak, hogy megkoszorúzzák a vértanúk és az elesettek sírjait.
Százak csatlakoztak hozzájuk útközben, a temetőnél azonban rendőrök és szuronyt szegezett katonák várták a tömeget. Néhány embert elfogtak, majd – elkerülve a vérontást – a tömeg feloszlott és a Kerepesi temetőnél gyűlt össze újra.
“Miután a ferencvárosi temetőnél néhány elfogás történt, s ez itt is megismétlődött, s minthogy az ifjak szétoszlani nem akartak, sőt, állítólag erőszakkal, ki akarták szabadítani az elfogottakat, a fegyveres rendőrség előbb szuronyát használta, majd lőtt, minek következtében Forinyák Géza másodéves jogász térdén súlyosan, két másik könnyen megsebesült, s összesen tizennégy letartóztatás történt. Forinyákot a Rókus kórházban azonnal kezelésbe vette Kovács József főorvos,… ki a nagy vérveszteség miatt a sebesült állapotát már akkor aggasztónak nyilvánította… – írja Podmaniczky Frigyes.
Együtt volt a város dísze, virága
Kovács doktor nem tévedett: két hét szenvedés után Forinyák Géze április 2-án elhunyt. Már sebesülését óriási felzúdulás fogadta, az ifjúság találkozóhelyén, a Fillinger kávéháznál naponta százak tolongtak a Forinyák állapotáról szóló híreket várva. Temetése, április 4. volt a szabadságharc leverését követő legnagyobb tömegdemonstráció, történészek szerint mintegy 50 ezer ember vonult fel.
A Vasárnapi újság beszámolója: … A néptömeg lassankint beláthatlan sokasággá szaporodott, ugy hogy számát bízvást tehetjük 25—30 ezerre. Mindenki, akit csak elhárithatlan akadály nem gátolt, sietett a 19 éves korában elhunyt ifjúnak megadni a végtiszteletet; koporsója körül nagy számmai gyűltek össze főrangú hölgyeink és uraink, az egyetemi ifjúság, irók, művészek, ügyvédek s a főváros minden osztálya. … együtt volt itt a főváros dísze, virága, tetőtől talpig magyarosan öltözve nők ugy, mint férfiak. A hölgyek (többnyire főranguak) gyászba voltak öltözve.”
Forinyák Géza a szabadság mártírjává vált, neve közszájon forgott. Barabás Miklós litográfiát készített róla, amely csaknem minden magyar háztartásba eljutott. Sírjánál megemlékezéseket tartottak, és még egy verset is felvéstek: „Meghalni a honért szép dolog, bár volna ezer oly ifjú, mint te, akkor volna szép hazánk boldog. Itt volt egy hű honleány, Nagy Betti”. Forinyák Géza halála mégsem volt értelmetlen. A társadalmi felzúdulás – több más tényezővel együtt – hozzájárult a némi enyhülést hozó októberi diploma kiadásához.
