Az 1848-as magyar forradalom hamar diadalra jutott, napokon belül reményt keltő változások indultak el. Március 15. eseményeit mindenki kiválóan ismeri, aki mégis szeretné kissé felfrissíteni emlékeit a lélekemelő napról, kattintson ide. Itt és most arról lesz szó, hogyan vált a győztes forradalom véres szabadságharccá.
Március diadala
Az európai forradalmi megmozdulások, a bécsi, majd a pesti forradalom sarokba szorította a bécsi udvart. Máskülönben V. Ferdinánd semmiképp nem írta volna alá a pozsonyi országgyűlés korábban megfogalmazott követeléseit 1848. március 16-án. Ebben a rendek nem kevesebbet követeltek, mint népképviseleti parlamentet, független és felelős magyar nemzeti kormányt.
Az udvar tehát hozzájárult Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez, beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába és megígérte, a király szentesíti a reformtörvényeket. Ezt a 31 cikkből álló törvénycsomagot nevezték később áprilisi törvényeknek, mivel Ferdinánd április 11-én adta rá áldását. Részéről persze csak taktika volt, időhúzás, Magyarországon viszont felhőtlen volt a boldogság.
Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeum előtt (Wikipedia)
Az áprilisi törvények gyakorlatilag felszámolták hazánkban a feudalizmust, biztosították a polgári demokratikus fejlődés kereteit, Magyarország parlamentális állammá vált. Fontos azonban megjegyezni, hogy ekkor még senki nem gondolt függetlenségre, a politikusok az ország jövőjét a Habsburg Monarchián belül képzelték el. Választásokat tartottak, megalakult az országgyűlés.
Jellasics “önként” jelentkezett
Nyáron azonban az itáliai győzelmek hatására Bécs magabiztossága visszatért, immár hozzáláthatott a belső rend megteremtésének. Közvetlen támadást nem indíthatott Magyarország ellen, hisz ott minden törvényesen, Ferdinánd király “szentesítésével” folyt. Amit az uralkodó tehetett, hogy augusztus 31-én az áprilisi törvények visszavonására szólította fel a magyar országgyűlést.
A többit Josip Jellasicsra bízták. A magyarellenes indulatairól ismert katonatisztet még márciusban nevezték ki horvát bánnak, ami egyesek szerint azt jelenti, a Habsburgok eleve kétkulacsos politikáját vittek. Jellasics mindent megtett a horvát-magyar viszony romlásáért, Bécs pedig előszeretettel támaszkodott a nemzetiségekre a magyar kormány ellenében.
A pákozdi csata (Wikipedia)
Nem ismerte el a magyar kormányt, a horvát rendi gyűlés az ő nyomására kimondta elszakadását a Szent Koronától, augusztus 31-én pedig elfoglalta a közvetlen pesti irányítás alá tartozó Fiumét. Végül szeptember 11-én egy 35 ezer fős sereg élén átlépte a Drávát, hogy a dinasztia megmentőjének szerepében tetszelegve eltávolítsa a “szakadár” magyar kormányt.
Jellasics akciójának végét ismerjük, Pákozdnál csúfos futásnak eredt a sebtében felállított honvédsereg elől. A Batthyány-kormány viszont benyújtotta lemondását, a hatalmat az Országos Honvédelmi Bizottmány vette át, és megkezdődött a magyar szabadságharc.
