Sokan úgy gondolják, hogy a fekete lyukak afféle kozmikus porszívóként minden anyagot magukba szívnak, ami a közelükbe kerül. Mivel a galaxisok középpontjában hatalmas fekete lyukak találhatók, felmerül a kérdés, hogy lehetséges, hogy még nem kebelezték be a körülöttük keringő csillagrendszereket?
A válasz viszonylag egyszerű, a fekete lyukak óriási tömegük ellenére meglepően rosszak az anyag „felszipkázásában”. Ennek két oka van. Az egyik, hogy egyetlen valódi „vonzerejük” az óriási tömegükből származó gravitáció – amely azonban nem elegendő ahhoz, hogy kibillentse stabil pályájukról a körülöttük keringő égitesteket.
A másik ok az, hogy szerencsére nem túl ügyesek abban, hogy elég közel húzzák magukhoz az anyagot ahhoz, hogy átessen az eseményhorizonton – vagyis azon a ponton, ahol a fekete lyuk gravitációs ereje már akkora, hogy semmi sem menekülhet belőle – és ezzel tovább növeljék a saját tömegüket. A csillagászok megfigyelései szerint a galaxisunkban szép számmal előforduló, kisebb fekete lyukak gravitációs ereje például általában inkább darabokra tépi a közelükben lévő napokat, ahelyett, hogy magukba olvasztanák őket.
A szökevény anyag
A fekete lyukak közelében a por és a gázok ún. akkréciós korongba –egy keskeny, rendkívül gyorsan forgó gyűrűbe – rendeződnek az eseményhorizont körül. A részecskék egyre gyorsuló keringésbe kezdenek, és a súrlódás harására rendkívüli mértékben felmelegednek. Az izzó gáz hőenergiájának egy részét elektromágneses sugárzásformájában elveszti. A keringő anyag nagy része átesik ugyan az eseményhorizonton, egy másik része viszont ún. poláris jetek formájában, nagy sebességgel távolodva meglép a fekete lyuk torkából.
A csillagászok szerint nagyon úgy fest, hogy a galaxisok közepén trónoló szupermasszív fekete lyukak közelében egész egyszerűen nincs elég anyag ahhoz, hogy tovább hízhassanak. A Tejút központi fekete lyukának közelében például már szinte egyáltalán nincsenek gázok, így akkréciós gyűrű sem alakulhat ki körülötte.
Fekete lyukak, ha találkoznak
Ahhoz, hogy egy fekete darabokra tépjen egy csillagot, a balszerencsés égitestnek nagyon közel kell kerülnie hozzá. A Tejút közepében lévő sötét óriás körül keringő nap cirka tizenöt évente egyszer kevesebb, mint 26 milliárd kilométerre – tehát csillagászati értelemben rendkívül közel – halad el az eseményhorizont mellett, mégsem elég közel ahhoz, hogy áldozatául essen.
A csillagászok szerint egy fekete lyuk csak akkor tudja igazán drasztikusan növelni a tömegét, ha két galaxis összeütközik. Ilyenkor a központi fekete lyukak egymás mellé kerülnek, majd egymás körül keringve elegendő energiát vesztenek ahhoz, hogy végül összeolvadjanak. Így – feltételezve, hogy az összeütköző galaxisok nagyjából azonos tömegűek voltak – egy csapásra a duplájára nőhet.
