Néhány hete kapta fel a sajtó, hogy a múzeumban bemutatott Buddha-szobor valójában egy szerzetes múmiája, amelyet valamikor valaki párnára ültetett, agyaggal tapasztott be és arannyal festette. Azóta buddhisták, “hitetlenek” és a legkülönbözőbb vallású emberek zarándokhelyévé vált. Tömegek keresik fel a múzeumot, hogy imádkozzanak, meditáljanak a szobor mellett, energiával töltődjenek fel – mondta el a Hír24-nek Kiss-Stefán Mónika, a Magyar Természettudományi Múzeum szóvivője.
Múmia a szoborban
Akik kipróbálták állítják, a különös szoborból árad az energia. Nem csak Magyarországon vált híressé a ritkaság, a nemzetközi sajtó is naponta érdeklődik, a Kínai Állami Televízió is forgatott róla a napokban. A szerzetes “erejét” bizonyítandó, vasárnap, A legnagyobb létszámban címmel rekord is született: 170 ember meditált egyszerre az önmumifikált szerzetes relikviája előtt. Igazi kuriózumról van szó. Napjainkra mindössze 20-25 önmagát mumifikált szent maradt fent, az egyetlen, múzeumban látható ilyen múmia most épp Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeum „Múmiavilág” című kiállításán május 17-ig.
Csodás hatással bír a szerzetes múmiája (Magyar Természettudományi Múzeum)
Fennmaradását a véletlennek köszönheti. A szobor Kínából származik, tulajdonosa pedig egy holland gyűjtő, aki mint Buddha-szobor vásárolta meg az alkotást. Később azonban egy rést vett észre a talapzatán. A C14-es vizsgálatok kimutatták, hogy a szobor valójában egy önmagát Kr.u. 1100 körül mumifikált férfi testét rejti. A szakemberek szerint halála után 300 esztendővel – tiszteletből vagy az állapotromlás megállítására – testét párnára ültették, majd agyaggal vonták be és arannyal befestették. Ekkor lett szobor belőle.
Kétezer napnyi haldoklás
Szó szerint emberfeletti erőre van szüksége annak, aki önmagát mumifikálja. Csupán azok képesek rá, akik aszkézissel, meditációval töltött évtizedek alatt felkészültek, hogy eljussanak a Nirvánába, a lélek útjának utolsó, teljes megvilágosultságot jelentő állomására. Hitük szerint az önmumifikálással a szerzetes mágikus erőre tesz szert, amivel segítheti a közösséget – írtuk korábban Szikossy Ildikó antropológusra hivatkozva.
Amikor a szerzetes úgy érzi, eljött az idő, elkezdi kiűzni magából az életet. Ettől fogva szinte alig mozog, folyamatos meditálással tölti napjait. Ezer napig sóban gazdag, folyadékban szegény ételeket fogyaszt, többnyire csak magokon él. A következő ezer napban étrendjét egy baktérium- és rovarölő hatásáról ismert fakéreggel egészíti ki – nagyon lassan, szó szerint kiszárítja a saját testét.
A szobor, és ami benne van (Magyar Természettudományi Múzeum)
Miután felkészült az átlépésre, egy kőből készült fülkébe ül. Társai csengőt adnak a kezébe, a kamrát légmentesen lezárják, csupán egy apró lélegző nyílást hagynak. A szent ember ekkor már nem eszik, nem iszik, és mély meditációban várja a halált. Minden nap csenget, jelezve, hogy még életben van. Amikor a kamrából már semmi nem hallatszik, lezárják a légnyílást, és a szerzetest további 1000 napig nem háborgatják. Végül megbontják a falat, a mumifikálódott testet kiemelik, templomuk fő helyére ültetik, szentként tisztelik.
