Téli etetőn, fagyos ágon gubbasztó madarakat elnézve biztos sokaknak eszébe jutott már: hogy nem fagy oda a lábuk? Hiszen csak csont és bőr… A válasz, hogy a természet megoldotta. A madarak szervezete a testből meleg vért pumpál a lábakba, épp annyit, hogy azok ne fagyhassanak el. A “visszatérő” lehűlt vért pedig azonnal és nagyon hatékonyan felmelegíti, nehogy a test hűljön le.
Ezt az ember nem csinálja utánuk, ismét egy példa, miért hibás bármilyen állatra is emberként tekinteni – mondta el a Hír24-nek Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kommunikációs munkatársa. Messzi északon, az igazán kemény mínuszok földjén egyes fajok lábát toll is borítja, ami nemcsak a hideg ellen véd, hanem ragadozók esetében a préda harapásától is.
Elkerülik a veszélyt
Persze a fagy nagy ellenség. Rendre előfordul, hogy a vízen éjszakázó madarak reggelre azon veszik észre magukat, lábuk szó szerint a vízbe fagyott. Megeshet a szárazföldön, és nem csak elméletben. Az alvó madarat egy ónos eső, majd az azt követő nulla fok alatti hőmérséklet szó szerint a faághoz fagyaszthatja, sőt a jelenség akár tömeges méreteket is ölthet. Erre szerencsére nagyon kevés az esély, az állatok megérzik a veszélyt és általában kikerülik.
MTI
Mint az elmúlt napokban is. Az MME munkatársai csodálkozva regisztrálták Tatán, hogy a tavon pihenő vadludak 40 ezres tömege szombaton 16 ezerre csökkent. Aztán jött az ónos eső, és minden világos lett: délre húzódtak a veszélyes időjárás elől. Ugyanúgy, ahogy az összes többi madár már a jégpáncél kialakulása előtt elhagyta a magasabban fekvő tájakat. Az elmúlt két nap próbára tette ugyan madaraink, de pusztítást nem okozott.
Kiürülhetnek a madáretetők
Ha ugyanezek a körülmények országos méretben és több napig állnak fel, az bizony komoly rendet vágott volna köztük. A télben ugyanis nem a hideg a legveszélyesebb, a tollruhánál jobb természetes szigetelő öltözék nem létezik – fogalmaz Orbán Zoltán. Hanem a talajon és az ágakon levő táplálékot elfedő hó, a jég, és a legrosszabb ónos eső, ehhez kell a madaraknak vándorlással, kóborlással alkalmazkodniuk. Még az apró cinkék is gond nélkül megtesznek 500 kilométert, nem kihívás számukra délre vonulni, kedvezőbb időjárású, kisebb hóterhelésű helyekre húzódni.
Ám ez cseppet sem veszélytelen. A ’80-as évek közepén beköszönt kemény telek elől például a túzokok is délre húzódtak. Csakhogy 3500 állatból 1200 tért haza tavasszal. Bármikor előfordulhat tehát, hogy a zord időben elcsendesedik a természet, elnéptelenednek a madáretetők. Nem tömeges pusztulás áll az ilyenek hátterében, hanem ideiglenes költözés – a madarak tökéletesen tudják, mi a jó nekik.
