Gyakorlatilag már meg is indult a versenyfutás a felmelegedés révén hozzáférhetővé vált északi területek alatt rejlő ásványkincsekért. Miután az ember nyersanyagéhsége kielégíthetetlen – és a jövőben csakis növekedni fog – érdemes eljátszani a gondolattal mi lesz, ha “mindenből kifogyunk”. Logikus lépés lehet a közeli égitestek gyarmatosítása.
Olyannyira, hogy politikusok és nagyvállalatok is egyre komolyabban foglalkoznak ennek lehetőségével. Oroszország 2030-ig egy emberek lakta holdbázis létrehozását tervezi, egy japán cég pedig napelemeket állítana Hold körüli pályára, az energiát pedig a Földre sugározná vissza.
Kié a Hold?
Mindez pedig felveti a Hold “tulajdonjogának” kérdését. Ha ez nincs szabályozva, égi kísérőnk könnyen egy galaktikus versenyfutás, törvényen kívüliek harcának színhelye lehet, mint annak idején az amerikai Vadnyugat. No, de meddig terjednek a földi törvények, az egyes országok joghatósága, a nemzetközi egyezmények? Nyilván addig, ameddig az államok, vagyis ne szégyenlősködjünk, a nagyhatalmak megállapodása megengedi.
Az űr már a hidegháború kezdetén “globális közvagyon” volt, az ENSZ már 1958-ban megfogalmazta, hogy a nemzetek közti rivalizálás ne terjedjen ki a világűrre. Az 1967-es “Világűr szerződés” pedig lefektette az alapelveket is: a világűr mindenki által szabadon kutatható, használatának minden ország jólétét kell szolgálnia és nem vonható egyetlen állam fennhatósága alá sem.
A Hold-egyezmény 1984-ben lépett életbe, és megerősíti, hogy a Holdat – miként minden más égitestet – kizárólag békés céllal szabad használni. Ebben szerepel az is, hogy a Hold és természeti kincsei az emberiség közös örökségét alkotják, kiaknázásuk felügyeletére egy nemzetközi kormányrendszert kell kialakítani, amint az ásványkincsek kitermelése megoldhatóvá válik. A probléma az, hogy a megállapodást mindössze 16 ország írta alá. Olyan államok, amelyek önállóan nem képesek eszközt juttatni a világűrbe…
Aki kapja, marja?
Olyan rendelkezés azonban nincs érvényben, amely magánszemélyek tulajdonjogát tiltaná bármely égitesten. A jelenleg árusított “holdtelkek” természetesen semmire nem jogosítanak, az egész csak egy jópofa kezdeményezés. De mi van akkor, ha egy nagyhatalom úgy dönt, a nemzetközi szerződésekkel ellentétben elismeri a magántulajdont a Holdon? Vagy a technika valóban lehetővé teszi, hogy valaki a Holdra lépjen, kijelöljön egy területet, és elfoglalja?
Nincs kizárva tehát egy gyilkos versenyfutás a Hold ásványkincseinek kiaknázásáért, mint ahogy történt az a senkiföldjének tekintett amerikai nyugaton.
