Hátborzongató leletre bukkant Nikolaj Ovcsarov bolgár régész az ország déli részén. Egy, a XIII. század első feléből származó sírban 40-50 év körüli férfi maradványai feküdtek, mellkasából egy ekevas állt ki, bal lábszárcsontját pedig a dereka mellett találták meg. A szakember szerint kétségtelen, hogy vámpírsírt tártak fel, azaz olyan személy nyughelyét, akit egy vámpíroktól óvó rituálé szerint helyeztek örök nyugalomra.
A lényeg az volt, hogy a halott ne térhessen vissza az élők vérét szívni. Gyakran alkalmazták olyan, rendkívüli módon elhunyt személyek, mint például öngyilkosok esetében. A bolgár Indiana Jonesnak is nevezett tudósnak nem ez volt az egyetlen fura lelete az ősi trák város, Perperikon feltárása során. A közelmúltban egy anya és gyermeke közös sírját tárta fel, akiket oly módon temettek el, ahogyan a képi ábrázolásokon a kis Jézust dajkáló Máriát ismerjük. Ovcsarov szerint ez a módszer a pestis kivédésére volt hivatott.
A szájából vérszivárgott
A középkorban babonás félelem övezte a holtukból felkelő vérszívókat, a Balkánon egészen a XX. század elejéig divatban volt a “vámpírgyanús” emberek speciális temetése. A lényeg, hogy a halott ne kelhessen életre, ezért például vasrúddal vagy kihegyezett bottal többször átszúrták testüket, szívüket. Bárki félelmet keltett a közösségben, akinek élete vagy halála rejtélyes, titokzatos volt. Így temettek vámpírként öngyilkosokat, gyógyítókat, vagy utólag végezték el a szertartást, ha az élők arra panaszkodtak, az elhunyt zaklatja őket.
Ilyenkor felnyitották a sírt, és néha bizonymeglepő dolgokat tapasztaltak. A források tanúsága szerint a XII. században például egy nő arra panaszkodott, a Melrose-apátságban eltemetett pap hónapokkal halála után terrorizálta őt. A sírt felnyitották, és valóban: a testből friss vér szivárgott. Ez a fajta babonás félelem évezredekre nyúlik vissza, a kereszténység pedig – tekintve, hogy a vérszívókat Krisztus antitézisének hitték – csak erősítette.
A látvány önmagáért beszél
Csehországban például olyan sírokat tártak fel, amelyekben a halottakra méretes sziklát gördítettek, nehogy kimásszanak. Máshol vaspántokkal erősítették meg a koporsót, vagy egyszerűen levágták az elhunyt fejét és a lábai közé temették. Volt, ahol a vámpír szájába téglát tettek, hogy ne tudjon “táplálkozni”. Elterjedt vélekedésvolt, hogy a pestises halottak mellé temetett vámpírok “szomszédjaikat” fogyasztva nyernek erőt, hogy végül az élőkre támadhassanak.
Főleg ez utóbbi tűnik babonaságnak, ám a több száz évvel ezelőtt élt, tanulatlan falusiak valójában csak a maguk módján magyaráztak egy ma már jól ismert, természetes jelenséget. Jól lezárt koporsóban, főleg télvíz idején eltemetett test nem indul azonnal bomlásnak. Ha a sírt hetek, hónapok múltán felnyitják, szörnyű látvány tárul az ember elé: a halott felpuffadt, elszíneződött, szájából vér szivárog. Mégsem vámpír az illető. A belső szervek bomlása gázt termel, ami felfújja a testet, a különböző nedvek pedig a természetes kijáraton, a szájon át távoznak.
