Az Egyesült Államok szempontjából Kuba különös fontossággal bírt, főleg mikor Fidel Castro 1959-ben átvette a hatalmat és szocialista rendszert épített ki. Miután az Amerikában kiképzett kubai emigránsok inváziója a Disznó-öbölben kudarcot vallott, a szuperhatalmak viszonya mélypontra jutott, Castro pedig katonai támogatást kért a Szovjetuniótól.
Hruscsov szívesen segített: 1962 nyarán az Anadir-hadművelet során rakétákat és több ezer katonát szállítottak Kubába, októberig el akarták érni a 60 ezres létszámot. Egy részük tarka ruhában, agrártanácsadónak álcázva érkezett a karibi szigetre, október közepére mintegy 40 ezren voltak. A kémrepülőgépek jóvoltából persze az Egyesült Államok hamar felfedte a szervezkedést, de nem gondolták, hogy Moszkva ilyen provokatív lépésre szánja el magát.
Atomfegyver a szomszédban
Bár a provokáció ez esetben nem egyértelmű, a szovjet rakéták telepítése sokkal inkább volt válaszlépés: Washington Nagy-Britanniában és Törökországban elhelyezett arzenáljával szintén képes lett volna komoly csapást mérni az oroszokra. Kennedy elnök sokáig úgy vélte, a készülődés csupán Kuba védelmét szolgálja, mígnem szeptember 27-én aztán megérkezett a hír, hogy Castro nukleáris töltetekkel rendelkezik.
Szovjet rakéták Kubában (wikipedia)
Egy október 14-ei kémrepülés során készített felvételek láttán pedig mindenkit kivert a hideg verejték: a szovjetek nukleáris fejjel felszerelt, közepes hatótávolságú támadó rakétákat telepítenek Kubában. Ezzel vette kezdetét a hidegháború legforróbb két hete, amikor a világ szó szerint az atomháború peremén táncolt. Az első héten az amerikaiak titokban tartották felfedezésüket, a folyamatosan érkező információkat a CIA szigorúan titkos irodájában, Ford használtautó-szalonja felett elemezték ki. Miközben az emberek autókon alkudoztak, szó szerint a fejük fölött döntöttek a világ sorsáról.
A III. világháború előtti percek
Kennedy végül tájékoztatta szövetségeseit, majd 1962. október 22-én bejelentette: blokádot vonnak a szomszédos kommunista ország köré. Egy tervezet szerint néhány nappal korábban a bejelentés így hangzott volna: „Ezen a reggelen vonakodva ugyan, de megparancsoltam a fegyveres erőknek, hogy indítsanak támadást és pusztítsák el a kubai nukleáris fegyvereket”. Hatalmas szerencsénk, hogy végül J.F. Kennedy száját nem ezek a szavak hagyták el.
Ekkor már világos volt, hogy Kubában legkevesebb négy szovjet rakétasiló vár egy esetleges tűzparancsra. Kennedy rettegett egy esetleges atomháborútól, mindenáron békésmegoldásra törekedett, de valahol meg kellett állnia: a cassus belli a Kuba köré vontblokád megsértése lett volna. Nem túlzás azt állítani, a világ lélegzetét visszafojtva figyelt, a közvélemény megértette, a III. világháború egyetlen hajszálon múlik.
A nyilvánosság pedig feloldotta a patthelyzetet, a két szuperhatalom párbeszédbe kezdett. Október 26-án aztán a szovjetek felajánlották, hogy lebontják a Kubában kiépített rakétaállásokat, amennyiben az Egyesült Államok garantálja, hogy nem próbálja megváltoztatni az ország szocialista berendezkedését. Másnap Hruscsov egy második ajánlatot is küldött, melyben már a Törökországban fenntartott amerikai rakétabázisok megszüntetését is követelte.
Ekkor majdnem elszakadt az a bizonyos hajszál, miután a szovjetek lelőttek egy amerikai U-2-es kémrepülőt, egy másikat pedig elfogtak. Amerika végül elfogadta mindkét szovjet ajánlatot, és október 28-án Hruscsov bejelentette a rakéták hazaszállítását.
