Tudomány

Mérföldkő a Mars felfedezésében

A Curiosity kutatórobot elérte a Sharp-hegyet a bolygón, és jövő héten el is kezdheti a mintavételt.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Marson két éve dolgozó Curiosity kutatórobot küldetése: elérte a Gale-kráter központjában álló csaknem hat kilométer magas Sharp-hegy lábát – jelentette be csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A NASA tudósai szerint a fölfelé haladó hatkerekű marsi robot jövő héten el is kezdheti a mintavételt a hegyoldal Pahrump Hills elnevezésű szikláinál. Korábban azt tervezték, hogy a hegy lábának egy távolabbi pontján, Murray Buttesnél kezdi meg a kapaszkodást, de sérült kerekei miatt a kíméletesebb terepet választották számára.

Egy tudóscsoport korábban bírálta a Curiosityt irányító szakembereket, mert szerintük a kutatórobot túl sokat halad és kevés időt szentel a mintagyűjtésnek. Csütörtökön John Grotzinger, a Curiosity programjának egyik tudósa azt ígérte: most, hogy a kutatórobot elérte célját, a Sharp-hegyet, “sokkal több fúrást” fog végezni.

Egy évtizedes is lehet a küldetés

Földi számítás szerint augusztus 6-án volt két éve, hogy a Curiosity megkezdte munkáját a Marson. Az eredeti tervek szerint a második “születésnappal” a 2,5 milliárd dollárba kerülő misszió véget is ért volna, de a nagy sikerre való tekintettel a Curiosity útjának meghosszabbítása mellett döntöttek. A marsjáró kutatócsapata azt sem tartja kizártnak, hogy a misszió egy évtizedig is tarthat.

Az elmúlt két évben a kutatórobot nyolc kilométert tett meg a Marson, közben kőzetmintákat vett, több száz gigabájtnyi adatot és tízezernyi fotót küldött a Földre és célját is teljesítette: bizonyítékot szerzett arra, hogy a Marson lehetséges a mikrobiális élet.

A Curiosity június végén indult a Sharp-hegyhez, célját a kitűzöttnél hamarabb elérte, mert eredetileg tervezett útját kicsit lerövidítették. A Curiosity mellett elődje, a már tíz éve a Marsot kutató Opportunity járja a vörös bolygót, és néhány űrszonda is kering körülötte. A NASA tavaly novemberben újabb szondát küldött fel: a Maven szeptemberben érkezik meg, hogy a légkört vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik